“Ha hetvenkét éves koromban nyugdíjba megyek, akkor mostantól öt hónapom van hátra a munkából. Ez huszonkét hétnek felel meg, és amennyiben az összes páciensem eljön, az pontosan nyolcszáz terápiás ülést tesz ki. Ha valamelyikük lemondja vagy megbetegszik, ez a szám természetesen csökkenni fog. Ebben azért mégiscsak van vigasz.”
Anne Cathrine Bomann: Agathe
Bomann kisregényén keresztül egy egészen különös nézőpontból szemléli az idős kort, a kiégést, az elérhetetlen boldogság utáni vágyódást, és mint minden szépirodalmi mű, kutatja a lét értelmét és az élet titkát.
A főszereplőnk egy idősödő pszichoterapeuta, (aki egyszerre a történet elbeszélője), az évek során teljesen érzéketlenné vált és megfáradva hallgatja a díványára leülő emberek apró-cseprő problémáit, melyek számára nem mások, mint érdektelen tények. Már meg sem próbál segíteni páciensein, csupán kétségbeesetten számolgatja a hátralévő üléseit, ezzel tökéletes monotonitást kölcsönözve hétköznapjainak.
De egyszer a jól működő képletbe egy nem várt kliens, Agathe kerül, akit a titkárnő megkérdezés nélkül jegyez be a doktor határidőnaplójába. Agatha egy fiatal, okos, meglepően csinos, a húszas éveiben járó hölgy, akinél a depresszió erős tünetei jelentkeznek. Ő az első beteg, akin hosszú idő után a doktor tényleg segíteni szeretne. Itt ütköznek ki saját problémái: amíg egyéni gondjait és az élettel szembeni elégedetlenségeit nem képes kezelni, addig másokon sem tud segíteni.
Egy különleges terápiának lehetünk így szemtanúi, ahol orvos és páciens kölcsönösen tanulnak egymástól és karöltve haladnak a teljes élet és a gyógyulás felé. Együtt keresik az lét értelmét és a teljes értékű élet titkát.
Néha túl egyértelműnek vesszük azt, hogy kijár nekünk a segítség és talán ezeket a gesztusokat elfelejtjük viszonozni. Ilyen szempontból talán hiánypótló ez az írás, hiszen a segítségnyújtás és a segítségkérés a létjogosultságunk velejárója, de sajnos ezeket más tulajdonságok, előítéletek, vagy csupán az emberi szubijektivizmus gyakran felülírják….
“Az a benyomásom, hogy azt hiszi, a jó életnek létezik egy képlete, és amíg rá nem talál, voltaképpen azt sem engedi meg magának, hogy éljen.”
Anne Cathrine Bomann: Agathe
Könyvözön 