
“Az emberi természet kiszámíthatatlan, a hála csak a sírköveken lelhető fel…”
Gárdos Péter: Hét mocskos nap
Ezt a könyvet azzal az ajánlással adták a kezembe, hogy nekem biztosan nem fog tetszeni ezért sokáig tartogattam a polcomon és csak hosszú idő elteltével vettem rá magam az elolvasására. Pozitívan csalódtam, ugyanis másfél nap leforgása alatt faltam fel ezt a remekművet és kíváncsian vártam, hogy mi lesz a végkifejlet…
Gárdos Péter azt nyilatkozta, hogy a sikeres regények titka, az, hogy valós eseményeket dolgoznak fel. A cselekményt egybetartó fotó is egy ilyen emlék volt Gárdos életében, melyet írói fantáziájával továbbszőtt és egy regényt alakított ki belőle.
Három családot szemlélhetünk: az értelmiségieket képviselő Szende famíliát, az orosz Tureckaják csempészik a művészi vonalat a történetbe és az átlagembereket, akik zsidóként próbálják túlélni a II. Világháborút, Bódaiék testesítik meg. Velük járhatjuk be a XX. századi Európa történelmét, Párizson és Berlinen keresztül, Budapesten át, egészen Moszkváig kalandozhatunk…

Jóindulattal, családregénynek is nevezhetnénk a Hét mocskos napot, mivel a kalandos, történelmi, néhol szenvedélyes és szerelmes szálak mögött, a család szerepe az, ami a döntő fordulatokat okozza. Szerintem még nem találkoztam ilyen érdekes, elgondolkodtató és mégis megkérdőjelezhető ábrázolással, mint ahogyan Gárdos teszi: mindenki, társadalmi státuszától függetlenül, kényszerül bele egy kispolgári szerepbe, melyből lázadásos módon próbál kitörni, akár titokban, akár nyíltan szembefordulva a rendszerrel, vagy a szülői intő szóval és példával.
A cselekmény, bár három család élete köré tömörül, mégis számtalan szálon fut. Én meglepődtem, hogy ilyen intenzíven köti le a figyelmem, de a váltakozó idősíkok és helyszínek mellett képtelen voltam letenni a kezemből a könyvet. 🙂
“A sors ilyen apróságokon múlik.”
Gárdos Péter: Hét mocskos nap