“Anyámnak nappal kontyban van a haja. Ha leereszti, akkor éjszaka lesz.”
Borbély Szilárd: Nincstelenek
Nehezen találok szavakat Borbély Szilárd művére… Egyszerűen hihetetlen, hogy a felszín alatt milyen témákat feszeget a regény – én még így is erős sokk hatása alá kerültem, hogy maga az írói stílus annyira nem nyert meg.
A kommunizmus idejéig repít vissza minket a történet, a paraszti világ kellős közepébe. Egy kisfiú perspektíváján keresztül ismerjük meg a történetet, amely tabuk nélkül, (szerintem enyhe túlzással), mutatja be családja sorsát, akik az identitásukat keresve lettek kitaszítva a társadalomból. Volt hogy kuláknak, parasztnak, zsidónak, románnak, vagy cigánynak könyvelték el őket, de soha nem kerültek egy “elfogadható” státuszba.
Ilyen rendhagyó körülmények között él tehát a történet elbeszélője. Minthogy ő egy gyermek, az életet laikusan szemléli, nem mindig érti a felnőtteket és az egész regény egy groteszk színezetet kap ettől. A kisfiú a számok világába menekül – még iskolába se jár, de már ismeri a prímszámok fogalmát – az embereket és a különböző lelkiállapotokat számokhoz hasonlítja, olyanokhoz, amelyek csak egyel oszthatók. Meg önmagukkal.
Nagyon élveztem, ahogy a matematikával kerül párhuzamba a magány és a kapcsolatok, különlegessé tette az egész írást. Az egyediségre rásegített még az a képsorozat, amikor a kisemmizett család a Messiást várta. Megrázó gondolatok vetődtek fel a műben e kapcsán. A reménytelen, értelmetlen várakozás keserű ízt adott a műnek, mert a Messiás nem váltott meg senkit. De megmutatta, hogyan kell élni, még akkor is, ha folyamatos akadályokat gördítenek elénk.
Bár számomra hagyott maga után némi kívánnivalót ez az életrajzi fikció, mégis azt gondolom, hogy nagyon fontos könyv ez. Ha az egésze nem is nyeri el az ember tetszését, akkor muszáj részekre bontani, hogy felfedezzük benne a kiskapukat és átjöjjön a Borbély által megfogalmazott üzenet.
“Megyünk és hallgatunk. Huszonhárom év van közöttünk. A huszonhármat nem lehet osztani. A huszonhárom csak magával osztható. Meg eggyel. Ilyen magány van közöttünk. Nem lehet részekre bontani. Egyben kell cipelni.”
Borbély Szilárd: Nincstelenek
Könyvözön 