
“Az embert sokfajta csalódás éri az élete során, és egyik sem ugyanolyan, mind teljesen máshogy hat.”
Leiner Laura: Bízz bennem
Az elmúlt hetekben jelent meg Leiner Laura új regénye, a Bízz bennem, amely az Iskolák Országos versenye sorozatán belül a második trilógiája. A történet a Szirtes iskolából indul, ahol az igazgató úr ismét döntés előtt áll: választania kell, hogy kiket küld az Iskolák Országos versenyére, mint címvédő csapat.
A verseny komplex és nem csupán a lexikális tudásra helyezi a hangsúlyt, hanem logikai feladványok vannak, számít a sportteljesítmény és a diákok fizikai és mentális állóképessége. Éppen ezért olyan tanulók képviselik ebben az évben a Szirtes gimnáziumot, akik nem társaiknak, hanem saját maguknak akarnak bizonyítani. Major Sára, Felcser Vivien, Fehér Rajmund és Pap Dominik lesz a címvédő csapat, akik a többi olimpikonhoz és zsenihez képest semmilyen különleges tulajdonságokkal nem rendelkeznek, csak jól működnek együtt, mint csapat és jól bírják a nyomást, illetve a kritikát.
Leiner Laura írásai mindig rendkívül szórakoztatóak, és a sorok mögött rejlő tanulságok is meghatározó elemei írásainak. Ebben a sorozatban az átlagos diákokat helyezte a középpontba, ellenben az első trilógiával, ahol a csapat összes tagja kiemelkedő eredményekkel rendelkezett.
Bár még csak az első részt olvastam, sokkal jobban elnyerte a tetszésem, mint az első IOV-könyvek előző részei. A karakterek nem árnyaltak, egyaránt rendelkeznek pozitív és negatív tulajdonsággal. Az írónő tényleg a kamaszok életére, problémáira, nehézségeire fókuszál és ebben rejlik népszerűségének titka.
“Ha valamit megtanultam a történtekből, az az, hogy nem gond, ha kilógsz a sorból a tökéletesek között. Olyankor keresd a hozzád hasonlóan elcseszettek társaságát, mert ők szó nélkül befogadnak.”
Leiner Laura: Bízz bennem