Balogh Gábor: Nevem Halil

“Egyre kevésbé emelkedik ki a hullámok közül, már csak egy úszó test, mint valami korhadt fatörzs, de a jövője már annyi sem, a fa megakadhat valahol, és talán emberek kihalásszák, ha megszárad tüzet gyújtanak belőle, de az én apámmal ugyan mit tudnának kezdeni? Ő már semmire se jó, emléknek talán, de annak is alig, csupán négy fogvacogva reszkető gyerek számára.”

Balogh Gábor: Nevem Halil

Minden olvasmányom megérint, ellenben rég nem volt már olyan regény, amely ennyire meghatott volna. Balogh Gábor aktuális társadalmi problémát tárgyal ki és hiánypótló az az írása, mert nem tudnék még egy olyan művet mondani, amely ennyire belemerül ebbe a témába.

Halil egy pakisztáni kisfiú, aki édesapjával és testvéreivel menekül Európába, pontosabban Romániába, mely a családfő szerint “az ígéret földje”. Ám a csempész becsapja őket, ugyanis az ország, ahová a folyón átúszva haladtak, az ország, ami miatt két éve éjt nappallá téve vándoroltak, az ország, amiért édesapjuk életét adta és most a Tisza habjai sodorják nem a végállomás volt, nem a várt megváltás, hanem egy másik, ismeretlen és barátságtalannak tűnő hely: “Madzsarisztán”. Itt minden olyan szokatlan, a nők nadrágot viselnek és dolgoznak, az étel nem halal, a nyelv amit beszélnek különös és semmihez sem hasonló és az utakon kék-fehér zajos autók suhannak, benne “rossz emberekkel”, akik összeszedik a menekült gyerekeket és egy olyan házba viszik, ahol hasonszőrűekkel élnek együtt bizonytalan ideig.

Halil gyerekként kényszerül az apa szerepébe és foggal-körömmel kapaszkodik saját hagyományaiba, ezzel próbálva megtartani identitását minden viszontagság közepette.

Annyit, de annyit ad ez a könyv… A gyermekszemszögből írt művek mindig sokat tanítanak nekünk és itt is megjelenik az őszinteség, a család szerepe, a kitartás, a bátorság, az önfeláldozás és az a jóhiszemű naivitás, amellyel a gyermekek szemlélik a világot. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

“A világ hatalmas, s az ember egy porszem benne. (…) Mit tudunk mi az idő és a történelem roppant folyamáról, amely annál átláthatatlanabbul és annál zavarosabban hömpölyög, minél távolabbi partjára vetjük szemünket?”

Balogh Gábor: Nevem Halil

Hírdetés