Kedvenc könyvekről a Carson Comaval

Fotó: Komróczki Dia

A Carson Coma együttes két tagjával, Gaál Petivel és Fekete Giorgioval beszélgettem a kedvenc könyveikről, irodalomról és zenéről, illetve kreatív alkotásról, dalszövegírásról.

K. A.: A zene mellett az irodalmi témák sem állnak messze tőletek, úgy látom teljesen nyitottak vagytok ezen a téren, az idei Margón is részt vettetek egy beszélgetésen Ott Annával, szavaltatok a költészet napján és a podcastetekben is felmerült már a kedvenc könyvek témája.

Giorgio: Igazándiból, tőlem személy szerint az iskolában tanított, klasszikus értelemben vett irodalom eléggé távol áll. Nekem sohasem volt olyan tanárom, aki fel tudta volna kelteni az érdeklődésemet és ez inkább arról szólt, hogy gimiben én folyamatosan elaludtam minden irodalomórán. Ha az olvasás részét nézzük, ami szerintem a lényeg, és maga a személyes kapcsolatom az olvasással az egy tök jó dolog és az a legjobb, hogy ebbe nem tud beleszólni senki.

Peti: Nekem volt egy egész jó tanárom irodalomból, bár akkor ezt nem így éreztem. Nekünk nagyon hamar el kellett dönteni, hogy humános vagy reálos akarsz lenni. Hát, én reálos lettem, és az a humán tárgyak háttérbe szorulásával járt. Mindig a matekot tolták, ezért kevesebb hangsúly került az irodalomra. Így is voltak dolgok, amiket feleslegesnek éreztem, és olyan is volt, amit csak később értettem meg.

Giorgio: Nekem például a pontos dátumok megjegyzése volt a halálom. Bőven elég lett volna, ha a korszakot meg tudjuk mondani és így meg lettek volna a középszintű irodalmi ismeretek és nem veszett volna el az irodalom iránti vonzalom.

K. A.: Tényleg nagyon tudásközpontú a rendszer, pedig itt pont a szubjektív dolgokra és az egyéni értelmezésekre kellene fektetni hangsúly. Én is erre vagyok most kíváncsi. Mi már beszélgettünk egymás között a kedvenc könyvekről, de kérlek, mondjátok el még egyszer, hogy melyik volt A KÖNYV az életetekben. Mikor és milyen volt az első találkozás az adott művel?

Giorgio: Egyébként én Kunderától A lét elviselhetetlen könnyűségét nem feltétlenül azért választottam, mert az volt az életem legjobb könyve. Nem vagyok az a fajta ember, akinek van egy kedvenc dolga és azt magával viszi egy életen keresztül, csak ez volt az egyik legutóbbi regény, amit olvastam és mély nyomot hagyott bennem. És Péter, neked?

Peti: Előbb kérlek elmondod, hogy miről szól, mert én még nem olvastam.

Giorgio: Kölcsönadom majd. Hát, van egy egészen egyszerű cselekmény, egy átlagos szerelmi szál, de alapvetően egy létösszegző kérdést tárgyal. Te tudod, hogy ezeket mennyire szeretem. De neked melyik is volt a kedvenc könyved, már nem is emlékszem hirtelen.

Peti: Én kettőt is mondtam: A kis herceg és az Utas és Holdvilág. Mind a kettő meghatározó volt, nincs egy kedvencem. Az is emlékezetes volt, amikor újraolvastam, 2018 telén, ekkor kezdtem az egyetemet.

K. A.: Tehát többször olvastad őket?

Peti: A kis herceget igen, mert azt olvastam gyerekként a nagymamámmal, amikor úgy volt, hogy pilóta leszek, mert voltak ilyen terveim. Amikor elkezdtem az iskolát, úgy hat-hét éves lehettem és úgy olvastuk, hogy egy oldalt én, kettőt a nagymamám.

K. A.: Milyen volt ilyen korán találkozni A kis herceggel? Pont a napokban olvastam, hogy sok gyerekben traumatikus élményként maradt meg, mert nem értették. Nekem például jó élmény volt hétévesen is, de neked hogy tetszett, te értetted?

Peti: Nekem is, én igazából a végére nem is emlékeztem. Nem maradtak meg bennem annyira a gondolatok, csak a repülős részek, amikor terveztem, hogy pilóta leszek és ez kapott nagy hangsúlyt akkor. Azt tervezgettem, hogy hova utazok majd a repülővel, meg hogy hová viszem el a nagymamámat.

K. A.: És mi volt az, ami kiemelte ezeket az olvasmányokat a többi közül? Említetted Giorgio, hogy neked ez nem a kedvenc, hanem pozitív, friss olvasmányélmény.

Giorgio: Én nagyon szeretem azt, amikor csak úgy hátradőlsz és kicsit távolabbról nézed az életed. A könyv adta ezt az élményt, akár úgy, hogy a saját helyzetemre reflektáljak a történet kapcsán. Illetve mindez nem didaktikusan vagy unalmasan van átadva és ez nagyon fontos szerintem.

Peti: Kiskoromban én nagyon szerettem olvasni, de már említettem, hogy a suli alatt nem sokat olvastam a magam szórakoztatására. A kis herceg újraolvasása rántott be igazából a könyvek világába ismét.

K. A.: Elég mély mondanivalójú művekről beszélünk. Hogy érzitek, van-e ma aktualitásuk és ez miben nyilvánul meg?

Peti: Amikor ezeket olvasom, mindig elgondolkozom a világon és én is így létösszegző szempontból, távolabbról néztem az életet. Én abban az időszakban kerestem önmagam és ez nagyban segített.

Olvasáskor saját magam vizsgálom, magamra reflektálok, meg a világra. Hogy milyen ember vagyok, hogy milyen ember szeretnék lenni.

Giorgio: Hasonlóképp érzem én is. A saját életemet tekintve pedig persze, hogy van aktualitása, nem véletlenül mondtam ezt a könyvet! Ugye a ’60-as években íródott a történet, de

egy jó alkotás, legyen az zene, vagy regény időtálló és ötven évvel később is megtalálod benne a saját kapaszkodóid az élethez.

A középpontban Tomáš áll és az ő kapcsolata a körülötte lévő emberekkel, főleg nőkkel, ez vegyítve van romantikával, a szexualitással, történelemmel és politikával.

K. A.: Mely rész volt számotokra a regény kulcspontja, a kedvenc momentum, amit magatokkal visztek?

Giorgio: Én ezt kb. két nap alatt olvastam el, szóval az egész történetet egészében látom. Nem tudnék egy konkrét részt kiemelni.

K. A.: Én is ezt gondolom egyébként, hogy annyi mindennel foglalkozik a könyv (filozófia, teológia, történelem, politika, az ember kapcsolatai és szexualitása), hogy nem igazán lehet részekre bontani, mert egészében tekintve kerek.

Peti: Ez egyébként nekem is nehéz kérdés, de az Utas és Holdvilágban az utolsó két mondat nagyon fontos rész a számomra. A kis herceget pedig én is egyben nézem és sok jó rész van benne, de tulajdonképpen az egész kiemelkedő. Neked van kedvenc részed?

K. A.: Az Utas és Holdvilágból abszolút kedvenc, amikor Mihály feltárja Erzsi előtt a fiatalkorát és itt belép a műbe a meg nem értettség szimbóluma, ami aztán az egész bonyodalmat okozza. A kis hercegre inkább úgy emlékszem vissza, mint egy mesére, aminek a gyerekek tényleg minden részét élvezik és tökéletes úgy is, ha nem ragadunk ki belőle különböző momentumokat. Ellenben, mindhárom könyv esetében megfogott a cím. Ti ehhez hogy álltatok? Tudtátok, hogy miről szól a könyv vagy cím alapján választottatok?

Giorgio: Én A lét elviselhetetlen könnyűségét úgy kezdtem el olvasni, hogy valahol már hallottam róla, viszont elképzelésem sem volt, hogy miről fog szólni, nyilván így a legélvezhetőbb a történet. Nagyon megragadott a címe, de nem tudtam mire számíthatok. Kevésbé történetközpontúnak képzeltem, inkább egy elmélkedésnek gondoltam. De tök jó, mert egyensúlyban van a kettő.

Peti: Én nem tudtam, hogy az Utas és Holdvilág miről szól. Nekem ez a két szó egy képet sugallt, hogy valaki éjszaka utazik és ezt izginek találtam. A kis herceg alapvetően egy mesét sugall, ami aztán sokkal komolyabb témákat is feldolgoz.

K. A.: Ki volt a kedvenc karakter, akivel azonosulni tudtatok, vagy magatokra ismertetek benne?

Peti: A kis hercegben az elbeszélő, aki a ugye a pilóta, de a kis herceggel is eléggé lehet azonosulni. Az Utas és Holdvilágból nyilván Mihály, aki a középpontban van, de nem teljesen tudtam vele azonosulni, sok mindennel például nem értettem egyet.

Giorgio: Az Utas és Holdvilágban és Kundera könyvében is az a jó, hogy iszonyatosan ellentmondásosak a központi karakterek, ettől lesz igazán izgalmas és életszagú az egész és nem egy ilyen kétdimenziós amerikai Marvel filmes sztori, ahol adott a jó meg a rossz. Tomáš hihetetlenül ellentmondásos, például a viszonyában a nőkkel, de biztos vagyok benne, hogy nincs olyan ember, aki ne őt szeretné a könyvből a legjobban. A többi sors elég szomorú, minden szerep iszonyatosan traumatizált.

K. A.: Ha karakter nem is, de tulajdonság volt, amit magadénak éreztél?

Giorgio: Ha tudnék erre válaszolni, akkor nem lennék túlságosan hiteles, mert azt sugallnám, hogy egyoldalúak a karakterek. Nem volt olyan érzésem, hogy ‘á, én is Tomášnak érzem magam, mert én is azokat a dolgokat csinálom, amiket Tomáš’.

Csak olvastam és egyszerűen azt éreztem, hogy én vagyok Tomáš.

De megfogott Sabina közvetlensége, viszont Terezát nagyon-nagyon ritkán tudtam sajnálni a könyv során, mert nem szeretem az önsajnálatot, (bár nem ez a karakter központi tulajdonsága).

K. A.: Ha már önsajnálatnál járunk, én pont a Hobbihajótörött megjelenésének a másnapján futottam bele A lét elviselhetetlen könnyűségébe egy antikváriumban és amikor megvettem a könyvet végig az járt a fejemben, hogy mennyire asszociál a két cím.

Giorgio: Ez egyébként érdekes, azért mert az a dalszöveg már előbb megvolt, minthogy olvastam volna a könyvet és később sem lett rajta változtatva. De ez a felvetés sokat elmond arról, hogy miért tetszett nekem annyira ez a könyv.

K. A.: A zenére áttérve, szerintetek van ma kapcsolat az irodalom és a zene között?

Peti: Arra gondolsz, hogy a dalszövegek is felfoghatóak irodalmi alkotásként?

K. A.: Akár igen.

Peti: Például a Quimby szövegei, azok olyan erősek, hogy akár magukban is lehetne őket olvasni.

Giorgio: Az ember tök összetett. Én például mindig is azt a fajta irodalmat szerettem, ami tiszta. Én regényeknél, de inkább verseknél és dalszövegeknél is nagyon kivagyok attól, amikor valaki olyan stílusban ír, ami eltér a beszédmódjától. Rettenetesen hiteltelen. Amikor én dalszöveget írok, mindig nagyon figyelek arra, hogy hiteles legyen az én számból. De dalszöveg egy nehéz alfaja az irodalomnak, itt szorosan diktálva vannak a szótagszámok, de összességében

egy jó vers az zene, és egy jó zene, az vers!

Emiatt viszont nem igazán szeretem a kötetlen verseket, mert hiányzik a ritmus és az ütem. Ez lehet belém van kódolva.

K. A.: És mi az, ami inspirációt jelent az alkotás folyamata során?

Giorgio: Hát az egész élet.

K. A.: A végére, szeretnék egy kicsit visszakanyarodni a kedvenc könyv témájához. Elég népszerű olvasmányokról beszélgettünk, de ti kiknek ajánlanátok őket?

Peti: Mindenkinek!

Giorgio: Na jó!

Peti: Hát azoknak, akik szeretnének kicsit gondolkodni az életükön, kívülről nézni magukat.

Giorgio: Én is ezt mondanám. Illetve talán még azoknak, akik a szerelmi életükben bizonytalanok.

De alapvetően a könyvek sokat segítenek abban, hogy megismerjük magunkat minden téren.

Hírdetés