“Én nem akartam sohasem.
Szabó Magda: Sohasem
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.”
Szabó Magda prózai remekműveivel beírta magát a magyar irodalom történetének kiemelkedő alakjai közé, ám hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a tényről, hogy amikor az írónő első regényét kiadták, ő már méltán elismert költőnő volt. Saját stílusa már a lírai művek alkotásakor kiforrt .
Versei a kezdetektől fogva őszinte, mély kitárulkozások voltak, melyekben több mondanivalót és tanító szándékú üzenetet hagyott olvasóira, mint amennyit fel tudnánk dolgozni és be tudnánk építeni a hétköznapjainkban. Hogy egy kedves barátom szavaival éljek, az ő verseit többször kell elolvasni, hogy ténylegesen megértse az ember és a legmélyebb gondolatokat is el tudja raktározni.
Ám a kommunizmus közbeszólt, ugyanis a fennkölt, patetikus versek sokféleképpen értelmezhetőek és ez nem mindenkinek tetszett… Így Szabó Magda mielőtt ténylegesen hallgatásba burkolózott volna, még tett egy próbát a prózával is és először a regények írásába menekült a szólásszabadság híja miatt. És ez milyen jó döntés volt!
Mégis úgy gondolom, hogy az ő költészete nem ért véget a versekkel, ugyanis líraiságát magával vitte és beépítette regényeibe, ahol mindig tombolnak az érzelmek, mind az olvasóban, mind az adott műben.
Ha valaki manapság szeretné kézbe venni Szabó Magda kötetét, az a Szüret című válogatást keresse a könyvesboltok polcain, amely az írónő összegyűjtött verseit foglalja magába, felejthetetlen élményt nyújtva általuk az olvasónak.
“csak dúdolok:
Szabó Magda: Válasz helyett
la-la-la-la-la-la,
minek mondanám: soha már,
minek, hogy: valaha.
Hisz még magános sem vagyok,
la-la-la-la-la-la,
fúvom, isteni árvája, én,
s az isten madara.”
Könyvözön 