“Az emlékezéshez nincs szükség tárgyakra. Ami igazán fontos, az bennünk van, elkísér, végigjárja velünk az utat, előjön, talán még súg is, ha kell, de aztán visszahúzódik a felejtés mögé, legyen az öröm vagy bánat, jó vagy rossz. Mind képes táplálni, mind erőt ad, mutat valamit. Mind elmozdít és más irányba visz tovább.”
Bauer Barbara: A fekete rózsa
Etyek, 1935 tele. Békességben élnek egymás mellett svábok és magyarok egyaránt. Főszereplőnk, Sommer Anna még gyermek, aki szerető családja körében cseperedik fel megismerve a sváb és magyar szokásokat egyaránt. Gyermeki lelkében a szerelem lángja is lobbanni látszik és lopva mindig egy csenevész kisfiút les, Andrist.
De az idő kegyetlenül telik és a második világháború szelét már érezni lehet a levegőben. Anna a körülmények hatására érik nővé és Andrissal való kapcsolata egyre szorosabbá válik. De jönnek a behívó levelek: először a lány apját, majd a bátyjait viszik el végül pedig Andristól is búcsút vesz.
Amíg a férfiak sorra fegyvert fognak megismerhetjük a másik oldalt is. Az idegtépő várakozást, hogy vajon ki lesz az, aki visszatér és ki az akit a búcsú pillanatában láttak utoljára. Megismerhetjük a nélkülözést, a sok fájdalmat, az éhezést, a bujdosást és a folyamatos szenvedést, melyek beleitták magukat az emberek hétköznapjaiba…
Bauer Barbara műve hosszas kutatómunka eredménye, ahol az etyekiek történeteit hallgatva álmodta meg A fekete rózsát. Egyszerre történelmi és romantikus regény, ami nem mellőzi a kegyetlen valóságot sem.
Én őszintén régen sírtam utoljára egy regényen, de Annus története olyannyira valóságos, annyira kézzelfogható, hogy azt éreztem, kicsit az én családom történetét is elmeséli. Az írónő stílusa nagyon közel áll a szívemhez, ugyanis annyira részletekbe menően tárja fel a szereplők érzésvilágát, hogy a regényét olvasva egyszerűen azt éreztem, hogy én is megjártam a második világháborút, annak minden borzalmával egyetemben.
A regény egyszerre szól szerelemről, vágyakozásról, bánatról, elengedésről, reményről és ármánykodásról. De ezeknél mégis sokkal többről: az életről.
“-Korábban azt gondoltam, valami céllal születünk a boldogságot keressük, szerelmet akarunk és utódokat, javakat, jókat, jó dohányt, finom ételt. Talán van, aki utazni akar, más tanulni, táncolni, gyógyítani, alkotni. Nem tudom. Ki mit. Hogy ezekért élünk. Örömökért, talán csak pillanatokért, örömpillanatokért.”
Bauer Barbara: A fekete rózsa
Könyvözön 