Környezettudatosságról és vegán életmódról kezdőknek

Fotó: Benkó Tamás

Antal Évivel, a Vászonzsákoslány csatorna működtetőjével beszélgettem fenntartható életmódról és veganizmusról, valamint a készülőben lévő könyvéről.

K. A.: A világjárvány mindent megkavart most körülöttünk… Ez a környezettudatos életmód folytatását mennyiben érintette?

Évi: Noha csomagolásmentesen most nem is tud mindenki vásárolni, mivel a jelenlegi helyzetben nem teszünk óriási kitérőket egy ilyen bolt meglátogatásának céljából, mégis azt gondolom, hogy vannak pozitív hatásai. Egyrészt kevesebbet fogyasztanak az emberek, (bár az első hullám idején voltak pánik vásárlások), mivel korlátozottak a lehetőségeink, de a nagyobb áruházakban is lehet a zöldséget, a gyümölcsöt saját szütyőben vásárolni.

Alapvetően környezetvédelmi szempontból a tudatos vásárláson túl, fontos, hogy egyéb dolgokra is odafigyeljünk. Komposztálhatunk, elkészíthetjük a saját tisztítószereinket, az általunk használt kozmetikumokat, a szemetet továbbra is lehet szelektíven gyűjteni, vehetünk használt dolgokat – ilyen téren nem sok változás történt. Ha megvannak a low waste életmódhoz szükséges eszközeink, akkor továbbá sem termelünk annyi szemetet. Ha nincsenek ilyen termékeink, most szabadidő bővében akár el is készíthetjük ezeket, de online is meg lehet vásárolni a kellékeket. Azt viszont hangsúlyoznám, hogy a low waste törekvések kizárólag a szemétre fókuszálnak, és ennek a csökkentésére. Ez valóban szuper, nem is kicsinylem le, de még mindig ott van a klímaváltozás kérdése is…

K. A.: Ami ellen ugyebár nem elég a textil szütyős vásárlás. Kérlek, beszélnél kicsit arról, hogy ezen a téren mire kell odafigyelni?

Évi: A feladatunk a klímaváltozás elleni harcban az, hogy kevesebb üvegházhatású gáz kibocsájtásához járuljunk hozzá. Az első, amire oda kell figyelnünk, hogy kevesebbet utazzunk vagy inkább tömegközlekedési eszközöket használjunk. A repülők, az autók mind rendkívül károsak a környezetre, lehetőség szerint gyalog, biciklivel, vagy tömegközlekedési eszközökkel utazzunk. Figyelnünk kell arra is, hogy az áru a boltok polcain szintén utazik, ezért előnyösebb, ha hazai termékeket vásárolunk.

Az energiatermelés is ide tartozik, amibe nekünk nem sok beleszólásunk van. Szerintem Magyarország eléggé jól áll ebben a tekintetben, mert gyakorlatilag minden lehetséges opciót kimerítünk. Van atomerőművünk, vannak megújuló energiáink – ezek mind pozitívumok. A fosszilis anyagok égetése is egy lehetőség, sőt itthon azzal is termelünk energiát, hogy a hulladékok, nem csupán szeméttelepekre kerülnek, hanem el is égetjük őket.

Ezeken túl, fontosnak tartom, hogy az egyéni felelősség is nagy hangsúlyt kapjon. Például az, hogy mivel fűtünk a lakásban? Országunk lakosságának még mindig több mint a fele fával vagy gázzal fűt… ennek a számnak a minimalizálása megoldást jelentene Magyarország zöldterületeinek csökkenésére. A legkörnyezetbarátabb és legolcsóbb megoldás itt az elektromos árammal való fűtés.

És most jönne a nehéz része, amit szeretünk a szőnyeg alá söpörni. Az is számít, hogy mi kerül az asztalunkra. A növényi eredetű élelmiszerek előnyben részesítése is fontos és szükséges! Etikai és környezetvédelmi okokból is lényeges.

Tehát ilyen szempontból még pozitívan is felfogható a karantén, mert több szabadidőnk van és ezt jól is felhasználhatjuk. Kipróbálhatunk vegán recepteket, tisztítószereket vagy olyan eszközöket, melyek segítenek a hulladékcsökkentésben.

K. A.: Akkor úgymond pozitív hozadéka is van a pandémiának.

Évi: Nehéz ezt így kijelenteni, mert a gazdaságot nagyon megviselte, sokan munka nélkül maradtak, ami mind borzalmas. Ugyanakkor valóban kevesebbet utazunk és végre, helyenként lehet látni a tiszta eget, mert kevesebb a káros anyag, ami a levegőbe kerül.

Például Amerikában a húsipart viselte meg nagyon a világjárvány, ugyanis az emberek biztonsági okokból kerülik az állati termékeket. Azt lehet tudni, hogy a koronavírus egy vágóhídról indult el Vuhanban. Az amerikaiak most a növényi alternatívákat részesítik előnyben, ami végtére jó, mivel kevesebb állat hal meg és a környezet is meghálálja ezt.

Bizonyos szempontból ez az idő egy fellélegzés a Földnek, mégis egy sóhajtás az embereknek.

K. A.: Tehát a veganizmusnak, mint életfomának is jót tett a helyzet.

Évi: Mielőtt ebbe belemennék, tisztázni szeretnék pár dolgot, mivel az az általános tapasztalatom, hogy nem mindenkinek tiszta ez a fogalom, mert egy téves képzet alakult ki róla.

A veganizmus tehát, definíciója szerint:

egy filozófia, amely amennyire lehetséges elutasítja az állatok árucikk státuszát az élet praktikus területein.

Ez egy filozófia, amely megtagadja az állatok tárgyiasítását és kihasználását. A veganizmus nem csupán egy étrend, bár az emberi étkezést is befolyásolja. Ugyanakkor aki vegánnak mondja magát, az nem csak az állati eredetű ételeket utasítja vissza, hanem mondjuk egy bőrcsizmát is, vagy egy szőrmét. Aki vegán, az nem jár állatkertbe, kerüli a cirkuszokat, megválogatja a szabadidős tevékenységeit, példának okáért nem lovagol.

Az emberek a vegán személyeket gyakran összemossák a vegetáriánusokkal, a plant-based étrendűekkel vagy a peszko-vegetáriánusokkal. Ezek mind-mind étrendek, melyek nem feltétlenül terjednek ki az élet egyéb területeire, vagy az étrendet felvevő személy elveire. Jelenleg a csatornámon is azon dolgozom, hogy tisztázzam ezt a fogalmat és kiterjesszem olyan személyekre is, akik nem ismerik vagy követik ezt az életmódot.

Kérdésedre válaszolva az állatoknak jót tett a jelenlegi helyzet, (amint az amerikai ábra is mutatja) és reménykedem, hogy magának a filozófiának is.

K. A.: Örülök, hogy felhoztad a YouTube csatornádat, mert a következő kérdésem az is lenne, hogy mi indított el téged azon az úton, hogy a praktikáid, az életmódod, a filozófiád másokkal is megoszd?

Évi: Hát, én YouTube-on nőttem fel, nagyon szeretem ezt a platformot, tényleg a szívemhez nőtt és talán titkon mindig vágytam erre.

Komolyra fordítva a szót, amikor elkezdtem környezettudatosan vásárolni és élni, akkor jött a szörnyű felismerés, hogy ehhez egyedül kevés vagyok. Sajnos azt tapasztaltam, hogy itthon kevés szó esik erről a médiában. Így a barátommal összedugtuk a fejünket és megszületett a csatorna. Ő a technikai részekkel foglalkozik, neki alapvetően is ez a munkája, én pedig nagyon szeretek ötletelni, szövegeket írni a videóhoz és általánosságban a kreatív részével foglalkozni.

K. A.: Tehát ez amolyan álommunka is?

Évi: Hát részben az, de olykor nagyon nehéz és volt már pár mélypontom. De szerintem megéri, mert én vallom azt, hogyha az emberek edukálva vannak ilyen téren, akkor tudatos fogyasztói döntéseket hoznak és ez jócskán megtérül. És ha sokan összefogunk, akkor lesznek változások, mint most: egyre felkapottabb a fenntartható életmód és a növényi alternatívák. Erre a cégek is felfigyeltek és ez oda-vissza hat. Majd van egy pont, ahol már sem az egyénen, sem a cégeken nem múlik, csak a politikusokon, de ebbe most inkább ne menjünk  bele…

K. A.: Ezek szerint az információmegosztás motivációforrást jelent a számodra, de te honnan edukálódsz?

Évi: Ez változó attól függően, hogy milyen téma kelti fel az érdeklődésem. Nagyon rá tudok kattanni egy-egy témára és akkor mindent el akarok olvasni és meg akarok nézni azzal kapcsolatban.

Egyik forrásom a dokumentumfilmek, az egyik kedvenc műfajom most ez. Ha kijön egy új film veganizmussal, etikával, vagy környezetvédelemmel kapcsolatban, azt azonnal megnézem. Legutóbb például David Attenborough legújabb dokumentumfilmjeit néztem meg, de tőle azért van még egy-két film a tarsolyomban. Nemrég mondjuk, a közösségi médiáról is láttam egy nagyon jó filmet. Ha ezek felkeltik az érdeklődésemet, akkor olvasok tanulmányokat és hallgatok podcasteket. Például sokan kérdezték tőlem, hogy a kutyák lehetnek-e vegánok. Egy ideig nem is akartam beleásni magam ebbe a felvetésbe, mert olyan természetellenesnek gondoltam, de aztán elkezdtem ezzel foglalkozni és az ellenkezője derült ki a dolognak és ez tudományosan is be van bizonyítva.

Ezek a hiteles forrásaim.

Persze tájékozódom YouTube videókat nézve, blogokat olvasva, de ezekre nem igazán lehet hivatkozni. Inspirálódni lehet innen, de tájékozódni nem és ezt most magamra is értem.

K. A.: Ha a forrásaim nem csalnak, a jövőben nem csak online informálódhatunk tőled, mivel készülőben van a könyved. Beszélnél erről egy kicsit?

Évi: Igen, ez egy szakácskönyv lenne, melyen az öcsémmel közösen dolgozunk. Nekem nagyon sok receptem van, rengeteget főzök, ő pedig eleve szakácsként dolgozik, ez a szakmája, így megszületett ez az ötlet. Mindig is szerettünk volna valamit közösen alkotni, vagy egy vállalkozást létrehozni, éttermet működtetni és most ennek egy kis része megvalósulhat.

De szeretnék egy kicsit a veganizmusról is írni benne, akár az életmódot folytató vagy elkezdeni kívánó emberek számára.

Szerintem te tudnál erről a legtöbbet beszélni, hogy a könyvek iránti szeretet ma sem múlt el, az embereknek szükségük van kézzelfoghatóan a tárgyra. Sokan szívesebben fogadnak be így információkat.

K. A.: A végére érve esetleg tudnál ajánlani környezettudatosság illetve veganizmus témájában könyveket, amiket te olvastál? Én a te ajánlásorda olvastam a Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat és viseljük a teheneket? c. könyvet és egyszerűen lenyűgöző volt.

Évi: Ez lett volna az első ajánlatom az olvasók számára, mert Melanie Joy egyszerűen fantasztikus, ő inkább a veganizmus filozófiáját járja körbe. Zero waste témában Bea Johnson könyvét tudnám ajánlani, aki megalapította ezt a mozgalmat. De most már szuper magyar könyvek is vannak, például Tóth Anditól a Háztartásom hulladék nélkül, vagy Munkácsy Brigitta Levendula és ecet c. könyve is nagyon hasznos, akárcsak Császár Franciska legújabb műve, a Jól egyél, hogy jól legyél c. könyv.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: