Kosztolányi Dezső: Csodát nekem

“Olyant akarok, amit még senki sem látott, ami érdekes és borzasztó, ami csodálatos. Olyant akarok, ami nincs.

Csodát nekem, a csodát, ide a kezembe. Más nem kell.”

Kosztolányi Dezső: Csodát nekem

Kosztolányi Dezső kötete valóban egy darabka csoda a karácsonyfa alatt, melyet olvasva egy kicsit megáll az idő körülöttünk és lelassul a világ.

Kicsit erőltetettebbnek éreztem ezt a válogatást, mint a Karácsonyi társasjátékot, mivel a könyv negyedét Kosztolányi lírai alkotásaiból válogatták össze, melyek szélsőséges témákat érintettek, így a végeredmény nem lett túl egységes.

Ellenben a prózai rész igen erős, gondosan összeválogatott és mély mondanivalóval bíró. Nekem jóval inkább a prózai részben sikerült elmerülnöm, annak ellenére, hogy alapjáraton a líra iránt sokkal elkötelezettebbnek érzem magam.

Kosztolányi világa témától függetlenül, mindig tud egy kicsit meghitt lenni, ugyanakkor változatos is. Könyveit kinyitva, sohasem tudja az olvasó, hogy pontosan mire számítson, ugyanis érzelmek végeláthatatlan kavalkádja fogadja a bátor jelentkezőket. Kosztolányi nekem mindig az az író marad, akivel együtt tudok sírni, nevetni, örülni, szomorkodni, nevetni és búslakodni.

A Csodát nekem c. válogatást tekintve leginkább azt tudom hangoztatni, hogy egészében véve, lehet nem a legegységesebb kötet, ellenben minden műben, legyen az vers vagy novella, van egy vezérfonal, mely jól láthatóan emelkedik ki a többi gondolat közül. Azt tudom tanácsolni annak az olvasónak, aki kezébe szeretné venni a Csodát nekemet, hogy jól figyeljen oda ezekre a vezérelvekre és gyűjtögesse őket képzeletbeli tarsolyába. A végén pedig megkísérelhetjük eme vezérgondolatok összepárosítását, melyek egésze Kosztolányi jellemábrázolását adják majd ki.

“A gyermekek, akik mindent csodának tartanak, hamar megszokják a csodát.”

Kosztolányi Dezső: Csodát nekem
Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: