“A csapás végeredményében egy megszokott dolog, de amikor lesújt ránk, nehezen hiszünk a csapásban.”
Albert Camus: A pestis
A tavaszi karantén idején újra nagyon népszerűvé váltak a járvány témáját feldolgozó művek, mint például Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején c. könyve, vagy épp Albert Camus-től A pestis.
Őszintén szólva, ha márciusban olvasom el Camus regényét, akkor valószínűleg engem nagyon megviselt volna az író pesszimista világnézete, a könyv borongós hangulata és az a kilátástalanság, amit az egész cselekmény sugall.
A mű történése egyszerű, mégis sokatmondó: egy francia kisvárosban kitör a pestis, melyet eleinte az emberek nem vesznek komolyan, nem hisznek a járvány létezésében, majd a halálesetek növekedésével változni kezdtek a hozzáállások.
Rieux doktor és az ő elvei jelképezik a soha véget nem érő küzdelmet. A szakember az értelmetlen halálozás ellen harcolva próbálja a saját igazságait megerősíteni, melyet a környezete folyamatosan meggátol, a pestis okozta pesszimizmus, mint a vírus lebeg a levegőben és gyilkol.
Mintha önbeteljesítő jóslat lenne az egész könyv, amelyből sugárzik, hogy a történelem valóban mindig és mindig megismétli önmagát és mi, emberek tényleg nem tanulunk az előző nemzedékek hibáiból és folyamatosan azoknál a gödröknél esünk el, ahol már elődjeink is számtalanszor megbotoltak.
Elképesztő könyvélmény volt, még egy művet sem éreztem ennyire magaménak, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül, hiszen mindannyian átéltük a járványhelyzetet minden örömével és szomorúságával együtt. Csak bólogatni tudtam, hiszen Camus minden egyes szava igaz.
A regény mindemellett különböző hozzáállásokat mutat be, különböző emberi nézőpontokat, véleményeket. Hiszen az élet nagy dolgairól, vagy épp a világ aktuális helyzetéről megoszlanak az emberi gondolatok! A járvány okozta sajátos közeg pedig kiélezi az emberek közötti ellentéteket.
“Kérdés: mit tegyünk, hogy ne vesztegessük az időnket?
Felelet: éljük át egész terjedelmében.
Módjai: egész napokat tölteni egy fogorvos előszobájában kényelmetlen széken; vasárnaponként délután az erkélyen élni; előadásokat hallgatni olyan nyelven, melyet nem ért az ember; kiválasztani a leghosszabb és legkényelmetlenebb vasútvonalakat, és, természetesen, állva utazni; sort állni a színházi pénztáraknál, és nem váltani jegyet stb. stb…”
Albert Camus: A pestis
Könyvözön 