Hogyan is írhatnék én az életről, amikor még nem volt viszonyom, nincs gyerekem, nem láttam meghalni senkit?
Sylvia Plath: Az üvegbúra
Sylvia Plath a XX. századi amerikai irodalom egyik kulcsfigurája, aki mint költőnő írta be magát az irodalomtörténetbe, sokan pedig a feminista jelzőt is ráaggatják mind a szerzőnőre, mind pedig a műveire. Elsősorban versei hozták meg neki az irodalmi sikereket, első költeménye édesapja halála után, nyolcéves korában jelent meg, ám ezután sokáig nem publikált.
Az írónő zaklatott életutat járt be, fizikai és mentális betegségekkel is küzdött, több kórházban, különböző feltörekvő módszerekkel is kezelték. Az üvegbúra Sylvia Plath egyetlen regénye, mely számos ponton életrajzi vonatkozásokat rejt magában, tükrözi az írónővel megtörtént eseményeket. A regény megírása után nem sokkal Sylvia Plath öngyilkosságot követett el, ez borítékolja a mű tartalmi összetételét és komolyságát.
“Egymillió éves világfejlődés, mondta Eric keserűen, és mi lett belőlünk? Állat.”
Sylvia Plath: Az üvegbúra
Üvegbúra. Mégis mi lenne ennek a funkciója? Megvéd a világ elől? – hát akkor miért átlátszó? Elszigetel? Vagy csak beskatulyáz, miközben mindenki szabadon kering körülötte és be-betekint a benne raboskodóra?
A történet főhőse és elbeszélője Esther, egy egyszerű lány, aki a regény kezdetekor az ’50-es évek Amerikájában próbál szerencsét. Az útját kereső fiatal hölgyet testesíti meg, aki egyszerre vágyik a szerelemre és a társadalmi pozícióra. Ez lesz az a két befolyásoló tényező, melyek mozgatják élete szálait és hajtják előre.
Olvasás közben azt éreztem, hogy ezek a vágyak önellentmodásosságba burkolóznak, hiszen Esther nem akarja őket igazán, inkább afféle tűzkeresztség mind a kettő, melyen keresztül szociális- és magánéletbéli tapasztalatokra tehet szert, ezáltal alkalmazkodva a társadalmi normákhoz. Olyannyira erősen motoszkált bennem az a sejtés, hogy Esther valójában nem őszinte magával és az olvasóval sem, hogy észre sem vettem azt a pontot, amikor a főhősnő elkezdte a szellemi dekadencia tüneteit produkálni, csupán vele együtt átéltem.
Erős társadalomkritika is övezi a művet, mégpedig a nők sanyarú sorsát és elnyomását mutatja be egy olyan világban, ahol a patriarchális rendszer csupán a férfiaknak kedvez, a nőket pedig szellemileg és fizikailag is korlátozza.
Miközben olvastam, néha-néha teljesen evidens volt a sok ok-okozati következmény, pedig még soha nem forgattam ezt a regényt és hasonló művet sem tudnék feleleveníteni, olyannyira egyedi. Egyszerűen déjà vu-m volt, mert olyan szinten beszippantott a könyv és olyan erős szolidaritást vállaltam a főszereplővel, hogy órák hosszára egy teljesen más világba, pontosabban egy búrába kerülhettem.
A regény első felét áthatja egyfajta líraiság, mely nem csupán a szavakon keresztül sugárzik felénk, hanem magának a cselekménynek is az aktív részese. A szereplő lelki hanyatlásával pedig sűrűsödik a belső monológok jelenléte is.
Legtöbbször elsiklok a fordító neve felett (pedig nem kellene, hiszen a munka oroszlánrészéből ő is bőven vállal), de most megakadt a szemem rajta és kifejezetten örültem, hogy Tandori Dezső fordította, aki nem csak remek író és költő, de páratlan tehetségű műfordító is, aki szemrebbenés nélkül, hajszálpontosan és hitelesen reprezentálta a női érzéseket.
“Nagyon élvezem, ha kritikus helyzetekben figyelhetem meg az embereket. Ha közlekedési baleset vagy verekedés tanúja lehetek, de legyen szó akár csak egy spirituszos üvegben eltett embrióról, megállok, és addig nézem, amíg soha el nem felejtem többé.
Ily módon aztán sok mindent meg is tudtam, amit különben nem tudnék, és ha olyankor meglepődtem vagy rosszul lettem is, ezt sosem árultam el, hanem úgy tettem, mintha mi sem lenne természetesebb, mint hogy ez a dolgok rendje.”
Sylvia Plath: Az üvegbúra
Könyvözön 