Lehetséges, hogy belém van kódolva a hiba, de amíg napjaink celebhírei többnyire hidegen hagynak, addig a száz vagy a kétszáz évvel ezelőtt lábra kélt mendemondák nagyon is érdekelnek.
Ehhez tartozik hozzá az az általánosan elismert tény is, hogy mára már teljesen más jelentéssel bír a híresség szó mint évszázadokkal ezelőtt. Továbbá az sem elhanyagolható tényező, hogy míg ma botrány címszó alatt ténylegesen egy felháborító és kétes eseményt értünk, addig az 1800-as években a legnagyobb felháborodásokat az keltette, ha a császárné nem a ruhájához passzoló kesztyűt húzta fel, vagy kétszer egymás után bújt bele ugyanabba a papucsba.
Tudtad-e?
Ha már a kesztyűket és a papucsokat említjük, tudtad, hogy a császárné egy pár kesztyűt illetve papucsot csupán egyetlenegy alkalommal használhatott? Így méregdrága selyemből varrt kesztyűk és többnyire börből készült papucsok egész hada sorakozott minden szekrényben. El lehet képzelni milyen körülményes volt így egy utazás és hány bőrönd telt meg a fogyóeszközökkel…
Kovács Dóra legújabb könyve is az 1800-as éveket idézi vissza, többnyire a kiegyezés utáni időkről beszél. A királyék megint itthon vannak! c. gyönyörűen megszerkesztett képeskönyv nem az arisztokrácia hétköznapjaira fókuszál, hanem a téli ünnepkört járja körül, bemutatva azokat a karácsonyokat, amelyeket a császári házaspár, családjával együtt magyar földön töltött, illetve kerek képet kaphatunk arról is, hogyan ünnepelt ilyenkor a magyar nemesség.
Az írónőnek elsősorban a várostörténethez van személyes kötődése így gyönyörűen szép és szemléletes leírásokkal találkozhatunk, melyeket fotók egészítenek ki. Ehhez járulnak hozzá a bennfentes információk a XIX. századi ünneplési szokásairól, így gyakorta látunk korabéli újságcikk részleteket, illetve naplóbejegyzéseket. Nem csupán az ünnepi titkokra derül fény, sok kínos szituációról, családi perpatvarról is lerántja a leplet az írónő, az én személyes kedvencem az akkor még csak tizennégy éves Mária Valéria naplóbejegyzése:
“Tegnap este tehát megint lent étkeztem a Papával, a Mamával, Rudolffal Stefániával és Károly Tódor bácsival. Stefánia megint nevetséges volt. Folyton egymást bámulták, s Stefánia úgy beszélt, mintha legalábbis az ezüstlakodalmukat ünnepelték volna. Marie José néni pont az ellentéte, hozzá képest Stefánia szinte csúnya. Amikor jobban szemügyre vettem fekete ruhás alakját, őzikeszemét, vidám kis arcát, azt gondoltam magamban, hogy vajon Rudolf nem irigyli-e a bácsit ezért a szép kis asszonyért. Stefánia valóságos toronyként emelkedett a magasba mellette; nagy volt, kövér, sárga és szőke, s valami szörnyűséges, fehér atlaszból varrt ruhát viselt. De most már igazán eleget bántottam; Gackel bácsi és Marie José ma Münchenbe utazik, úgyhogy Stefánia mostantól még inkább a középpontba kerül.”
1882. december 22. – Mária Valéria naplója
Kovács Dóra könyve nem csupán a gyönyörű leírásoktól és az izgalmasnál izgalmas királyi információktól hemzseg, hanem a páratlan korabéli fotóktól és festményektől is. Emellett a kiadót dicséri az igényes, szemet gyönyörködtető szerkesztés is, ami egy igazán fenséges hangulatot kölcsönöz a kötetnek!
Könyvözön 