“A depresszió annak a társadalomnak a betegsége, amely a túltengő pozitivitástól szenved.”
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma
A kiégés társadalma.
Valóban ezzel a jelzővel illethetnénk napjaink társadalmát?
Elképesztően érdekes és kemény maga a téma, amit a szerző már a címben is felvet, egy olyan aktuális problémára utalva, amiről igenis érdemes és kell is beszélgetni, megoldást keresni rá. Úgy gondolom, nincs olyan ember, akit ez ne érintene, akit még sose csapott volna meg a fásultság és a kimerültség szele.
Nem tudom eldönteni, hogy a téma nehézsége miatt, vagy az én magasra tett elvárásaimnak köszönhetően, de ez a könyv nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – és ezt bővebben is kifejteném most.
A kötet rövidsége már egyből megnyerő tényező lehetne, hiszen ki ne szeretne gyors megoldást találni a problémáira? Ezzel ellentétben a könyv elképesztően vontatott és lassan lehet vele haladni, mégpedig abból az okból kifolyólag, hogy ez nem egy struktúrált, koherens mű. Néhol azt éreztem, hogy a szerző maga sem tudja, hogy mit szeretne átadni az olvasóknak, inkább arra törekedett, hogy szövegkörnyezetükből kiragadott (ezáltal pedig eredeti értelmüket elvesztő) idézeteket cáfolt meg, ám megoldást, nem próbát nyújtani.
Mindemellett összemosta a filozófiát a pszichológiával így magát a kiégés problémáját is egészen átírta és torz értelmet kapott ez a jelenség.
Kíváncsi lennék, hogy eredeti nyelven is ennyire nehezen olvasható, ambivalens érzéseket keltő könyv, vagy csupán a fordítónak gyűlt meg a baja a koreai nyelvvel, mindenesetre ajánlani tudom A kiégés társadalmát azoknak az olvasóknak, akik kedvelik a kritikát, hiszen ez a könyvben is visszatérő elem, csupán a gond az, hogy a kritika mögött elveszett az egyén véleménye.
“Soha nem olyan tevékeny az ember, mint amikor kívülről látszatra semmit sem csinál, soha nincs kevésbé egyedül, mint amikor önmagában van.”
Byung-Chul Han: A kiégés társadalma
Könyvözön 