“Nem hiszem, hogy fogok még verset írni. Ebben a percben, hogy kijött a napvilágra minden elfojtott hangom, nincsen is mondanivalóm.”
Boncza Berta: Mert a csodának nincsen párja
Csinszkáról mindenki tudja azt, hogy Ady temetése után rögtön Babits lakásán kötött ki, illetve azt is, hogy szenvedélyesen szeretett a múzsa szerepében tetszelegni, ezt házasságai is alátámaszthatják: először Ady-t ihlette meg, majd Márffy Ödön ragadott ecsetet, hogy megörökítse a fiatal hölgyet.
De mennyire alaposak ezek a vádak? Csinszka valóban csak múzsa szeretett volna lenni és az asszonyi becsvágya és hiúsága beérte volna annyival, hogy másokat emeljen fel a művészetek elefántcsonttornyába?
Épp ellenkezőleg.
Boncza Bertának egy életen át bűntudata volt, amiért nem ő írta az Ady verseket és nem ő festette a Márffy képeket. Naplójában és több levelében is beszámol arról, hogy múzsának lenni az ő véleménye szerint egy valóságos átok volt, hiszen minden alkalommal végignézhette, ahogyan egy remekmű napvilágot lát, ugyanakkor passzív szemlélőnél soha nem róttak rá nagyobb szerepet.
“Az Ady verseket, mint tudod nem én írtam, a Márffy képeket, mint tudod nem én festettem – de irtózom már mindég olyan várakból tekinteni a nagyvilágba – ahol legjobb óráimban is csak nemes apród vagyok.”
-írta egy levelében Csinszka
Mielőtt nem olvastam ezen válogatást, Boncza Bertának csupán pár versét ismertem és én lepődtem meg leginkább azon, hogy az irodalomtörténet által leírt, hóbortosnak és könnyűvérűnek titulált Csinszka valójában igazi költő, ízig-vérig művész, aki szavait olykor páncélként, olykor fegyverként használta.
A Mert a Csodának nincsen párja c. köteten keresztül Csinszkának egy egészen új arcát ismerheti meg az olvasó. A versek tanúbizonyságot adnak arról, hogy Boncza Berta igenis ki tudott törni a múzsa szerepéből és gátak nélkül, szabadon alkotott.
A nívós versválogatás után, a kiadót dicséri továbbá, hogy a kötet végére mellékletet is társítottak. Beleolvashatunk Csinszka egy-egy naplóbejegyzésébe, illetve levelezésébe, melyek az ő irodalmi szerepére reflektálnak. Nem csupán egy törékeny, esendő, mégis bátor nő verseit ismerhetjük meg, hanem azt is, hogy hogyan viszonyult a költészethez, hogyan élte meg az irodalom mélységeit és magasságait az őt körülvevő művészek és zsenik kereszttüzében.
“Zsarnoka és koldusa vagyok a szeretetnek és mégis komikusan gőgös és rátarti szerző, azért is nem megyek bele, hogy nő létemre íróvá degradálódjak. Azon, hogy nő vagyok minden bánatom mellett sem tudok segíteni s talán kár is volna csak azért változtatni rajtam, hogy magyar író legyen belőlem.”
Boncza Berta: Mert a csodának nincsen párja
Könyvözön 