“Ha nem tudunk a körülményeinken alakítani, akkor a túlélés miatt kénytelenek vagyunk a gondolkodásunkon változtatni. A gondokat nem elszenvedni kell, hanem megoldani, és minden egyes napot reménnyel túlélni, hogy az élet egyszer még lesz jobb.”
Lontai Léna: Könnyező liliomok
Valahogy mindig is a családregények voltak az egyik kedvenceim, mert ezen a műfajon belül a szerző képes számtalan témát érinteni és a generációk egymásba olvadása egyfajta szövevényességet és titokzatosságok kölcsönöz a történetnek.
Lontai Léna szám szerint három nezedék sorsát foglalta bele Könnyező liliomok c. művébe, ahol a családi traumák és negatív minták női vonalon öröklődnek anyáról lányára, így maga a regény cselekményének ideje majdnem száz évet ölel át. Mikor a kezembe vettem a könyvet, nem is igazán sejtettem, hogy mit fog majd mesélni nekem, főleg azt nem, hogy az írónő egy ilyen összetett problémát választott első könyvének témájául. A családon belüli erőszak egy olyan szegmense az irodalomnak, ami gyakran végleteket szül: vagy kiváló olvasmányok jönnek létre, vagy csúnya melléfogások. A Könnyező liliomok határozottan az első kategróiát erősíti, hiszen ilyen szép történetvezetést, karakterábrázolást és korhűséget ritkán látni első regényes szerzőknél.
A föszereplő és egyben a regény elbeszélője Lili, akit kislányként ismerhet meg először az olvasó, majd figyelemmel kísérheti a felcseperedését, nővé válását, amely egy tragikus esemény során túlságosan hamar következik be. Lili egy nem túl tehetős család második lánya volt, így a megszokottnál jócskán többen éltek egy fedél alatt, a kislány pedig szexuális zaklatás áldozata lett, nővérének a férje molesztáta.
Gyermek lévén időbe telt, amíg felismerte a helyzet súlyát, majd ahhoz is idő kellett, hogy merjen segítséget kérni. Itt persze elutasításba és akadályba is ütközött, no meg számtalan titokba és a gyógyulás útjára lépve, egy másik utat is választott magának: a múlt útját. Rövidesen szembesült a kínzó igazsággal, hogy nem csupán ő az egyedüli áldozat ebben a családban és ez a múltbéli titok élteti és hajtja, hogy minél több dolgot ismerjen meg és ezáltal is érezze: nincs egyedül.
Érdekes a műben megjelenő erős kontraszt a jellemfejlődéseket illetően, ugyanis a bántalmazókat tekintve csak negatív irányba láthatunk jellemfejlődést, míg az áldozatokat tekintve – bár legtöbbször külső segítség hatására, mégis, ez a előrelépés pozitív irányba történik. Egy másik pszichológiai tényező, amely erősen uralja a művet az a generációs trauma, ám itt most az egész fordítottan jelenik meg: a családfa gyökerében feneklenek meg a lelki megrázkódtatások – mondhatni gyökerétől szuvasodik a fa. Éppen ezért a hosszú éveken át cipelt terhek bélyegzik és változtatják meg legjobban a szereplőket.
Komplex és öszzetett mű, amely cselekménye egyszerre sodorja magával az olvasót, ugyanakkor meg is rázza. Mivel nemzedékeken át ível ez történet, rengeteg szereplő, összeköttetés és kapcsolat van a regényben. Néha mégis azt éreztem, hogy kevés az, amit egy-egy szereplőből kaptam, hogy túl sok homályos folt van a műben. Ilyen például Lili testvére, Zsike, aki egy roppant összetett és érdekes karakter, mégis csak a felszínt láthatjuk belőle. Persze, ha egy szerző nem szeretne lexikon vastagságú regényt kiadni a kezei közül, akkor kénytelen el-elsiklani egy-egy információ fölött, én mégis örültem volna egy picivel lassabb lefolyású eseménysorozatnak…
“Már az eleinte elhintett morzsákból is szembesültem vele, hogy az esetem egyáltalán nem kirívó. Nem múlik el nyomtalanul az ember életéből, de feldolgozható. Talpra állunk, megyünk tovább. Vannak emberek, akik elbuknak az előttük lévő akadályban és vannak olyanok, akik inkább fellépnek rá, hogy magasabbra jussanak, és kikerüljenek a mélyből.”
Lontai Léna: Könnyező liliomok
Könyvözön 