Antológiák, amelyek meghódították a fiatalságot – Lehetnék bárki, de eltörött a Szívlapát

szépet álmodunk,

nem egyszerre, nem ugyanazt,

közeli volt hangod fekvése,

de oly messzi belőle a tavasz,

hogy akár mezítláb is aludhattál volna,

az ágyon maradt hajszálaid csiklandoztak álmomba,

amikor hajnalban a szomszéd

elkezdte a húst klopfolni –

akár egy zöld tapéta, úgy nyugtatott,

ha megmozdultál mellettem,

párnák, mint láncravert sóhajok vettek körül minket,

amikben maradt még mentolos hatás,

és az esti csókok illata sem párolgott el belőlük

Laboda Róbert: Tavaszi messzeség (Szívlapát)

Mosolyt csal az arcomra, hogy minden verseskötet ajánlójában megkísérlem definiálni, mégis milyen érzés verseket olvasni és mindig a többitől egy radikálisan eltérő igazságra bukkanok, amelyeknek közük sincs egymáshoz. Egy óriási klisé, de muszáj leírnom, hogy minden költemény különböző: más olvasóknál, más élethelyzetekben, máshogyan csapódik le – és ezt én mindig, akaratlanul is alátámasztom.

Ha mégis meg akarnám fogalmazni azt az életérzést, amelyet egy-egy kötet olvasása után uralkodik el bennem, még nem is lenne olyan nehéz dolgom, hiszen legtöbbször mégiscsak egy homogén életműnek a részletével van dolgom…

Most pedig itt ülök és fogom a fejem, hogy mégis mit írjak életem két legjobb lírai élményéről, amelyek annyira gyorsak, lüktet bennük az élet és taktus, tele vannak érzelmekkel – ráadásul olyan, mintha ezek egyvelege egy mókuskerékben forogna az örökkévalóságig és lehetetlenség kiszállni belőle. Maga az érzelmi hullámvasút.

Amikor több költő művét szerkeszted egy kötetté, a világon a legkiszámíthatatlanabb dolgot cselekszed. A versválogatás végtelenül szubjektív, soha nem tudod, hogy mekkorát ütsz vele – pozitív vagy negatív értelemben. Egy antológia nem csupán a kötetben szereplő szerzők lelki világát tükrözik, hanem elsősorban a szerkesztőét.

Péczely Dóra tudhatott valamit, mivel két olyan antológiát is sikerült megszerkesztenie, melyeket még hosszú ideig emlegetni fognak. 2017-ben jelent meg a Szívlapát, majd 2020-ban követte őt a Lehetnék bárki c. antológia is, melyek osztatlan sikert arattak a fiatalok körében.

Hogy mi áll a kötetek sikere mögött? Mi a titok? – Ezt én sem tudom. Egyedül arra adhatok most választ, hogy engem miért nyertek meg ezek a versgyűjtemények.

Elöljáróban annyit, hogy a Szívlapát 85 kortárs költő verseit gyűjtötte csokorba, míg a Lehetnék bárki c. antológiában 110 magyar költő azon műveiből olvashatunk, amelyek a szerzők harmincéves koruk előtt íródtak.

A két kötet közös vonása, hogy a versek tematikájuk szerint vannak csoportosítva, így az otthontól kezdve, a családon át – egészen a szerelemig: mindenről olvashatsz, hosszasan elmerengve az adott téma lírai világában. A több költői perspektíva pedig egyszerre kelt az olvasóban lelki hullámokat, ugyanakkor a versek által tényleg lehettem bárki: újra kisgyermek vagy először szerelembe eső kamasz, útját kereső fiatal, céltalanul bolyongó lélek.

Olyan életérzések tükröződtek bennem, amiket valaki helyettem fogalmazott meg, pedig én is átéltem már őket.

A költészet egy rájátszás. Rájátszik a világra. Rájátszik az életre. Rájátszik a mindenségre és visszaadja belőle az embereket védtelenségükbe burkolva: egy tükrön át visszaadja az olvasót és az írót.

A kamaszkor dorbézolásai

rémlenek fel. Kedélytelen és elszánt

éveim. Paplelkű pszichológusok

megértése nem nyálazhatja be.

A sárgaképű kölyök tréningfelsőben,

amint deres kökényt reggelizik,

mohón szívja egy szurdok ködszagát,

a mephistophelesi gimnazisa, hulló dohányú,

házitöltésű cigarettáit szíva,

a tisztes hegyi gyógyüdülő folyosóin

– a nők utáni dühödt kullogás,

őgyelgés erjedt gyomorral a kék fenyők közt,

az éretlen rosszkedv felhőiben.

Petri György: Egy fénykép alá (Lehetnék bárki)

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: