Christian Sepp: Zsófia Sarolta

Aki hosszabb ideje olvassa már az ajánlóim, az tudja, hogy nagyon kedvelem a Sissiről, és családjáról szóló történeteket, illetve a Habsburgokról és ezen uralkodóházról szóló írásokat is szívesen olvasgatom. Ezen történelmi időszakok, (szegről-végről) mind kapcsolódnak Magyarországhoz és korban sincsenek olyan vészesen távol, nem is titok, hogy éppen ezekből az okokból kifolyólag, az egyik kedvenc történelmi időszakommá vált a XIX. század második fele.

Nem lenne túlzás kijelente, hogy a Wittelsbach-ház mára egy igen felkapott és nagy érdeklődésnek örvendő uralkodói család lett, hiszen az újabban megjelenő történelmi témájú kötetek visszatérő szereplői, amin kár is csodálkozni, hiszen a hercegek és hercegnők kalandos története, a sok cselszövés, a családon belüli házasságok és viszályok, a kicsapongó életmód és a sok mentális vagy épp testi betegség mind jó táptalaja lehet egy izgalmas történelmi sztorinak, ráadásul mindezt úgy, hogy elég a puszta valóságra hagyatkozni, hiszen ezesetben az izgalmasabb mindenféle fikciónál.

Nagy örömömre szolgált, amikor felfedeztem a könyvesboltok polcain, hogy új életrajz jelent meg Zsófia Saroltáról, Sissi egyik húgáról, aki egyszerre hírhedt és híres lázadó egyéniségéről és még a bécsi udvart megzabolázó nővérén is túltesz.

Szándékosan nem életrajzi regénynek neveztem, hiszen annál jóval tudományosabb hangvételű, kitérve az összefutó szálakban feltűnő nemesek háttértörténetére, a kor általános világképére, szintúgy az építészeti részletekre és a XIX. századi nemzetközi kapcsolatok különböző aspektusaira. Első hallásra talán száraznak tűnhet a történet, ám aggodalomra semmi ok, maga a szerző fogalmazta meg a könyv előszavában, hogy fölösleges fikciókkal díszíteni Zsófia életének történetét, hiszen az a puszta valójában is eléggé drámai és sekélyes.

Zsófia Sarolta gyönyörű, fiatal hölgy, akinek nővérei olyannyira előnyös házasságokat kötöttek, hogy aligha van arra szükség, hogy a szülők kérők után kutakodjanak, sőt egy igazán kiváló partira nyíltak kilátások, mégpedig Bajorország trónörökösére. Csodás dolgok történnek vele, anélkül, hogy ő a kisujját megmozdítaná, ám rövid időn belül már ott tartunk, hogy óriási botrányok közepette a jegyesség felbontásra került és a család kettészakadt, majd drámai szituációk egész sorozata követi az egyébként sem nyugalmas, immár megtépázott méltóságú hercegnő életének ezen mozzanatát.

Bár meglehetősen sok ember jön és megy Zsófia életében, mégsem kell attól tartanunk, hogy egy adott ponton elveszítjük a fonalat, hiszen az író részletes magyarázatot ad minden szereplő beléptetésére és tényleg egy rendkívül alapos életrajzot tár elénk. Leginkább levelekre és fennmaradt naplókra, versekre támaszkodik a szerző, alaposan átvizsgálva a rendelkezésre álló írásos dokumentumokat, melyeket Titkos Házi Levéltárban kutathatott leszármazotti engedélyezéssel így nem csupán a könyv különleges, hanem már annak az elkészülési módja is igazán izgalmas.

Természetesen azt is figyelem előtt kell tartanunk, hogy egy emberi életet nem lehet úgy leírni, hogy közben csak rá fókuszálunk, hiszen a kapcsolatai festik le annak valódi személyiségét, így ne érjen senkit sem meglepetésként, hogy rengeteg szó esik a Zsófiát körülvevő személyekről, mint a testvéreiről, szüleiről, házastársáról és annak családjáról.

Összességében véve, aki kedveli az életrajzokat és nem zárkózik el az ennél kissé tudományosabb verziótól sem, az nem fog csalódni Christian Sepp művében. Van olyan rész, amely első olvasatra kissé laposnak tűnhet, vagy talán túlságosan is részletekbe menő, ám az író erre is kínosan ügyelt, hogy az informatív és a drámai pillanatokat egyensúlyban tartsa és mivel az utóbbi az előbbieknek a következménye, ezért a végén minden értelmet nyer a cselekményt illetően.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: