Eltáncolni a szerelmet

Azt hiszem, hogy nem telik el egy napom sem úgy, hogy ne hallgatnék zenét… Talán a XXI, századi technológia vívmányai közül ezt szeretem leginkább, hogy bármikor velem lehet a dallam, a ritmus, az ütem és szinte minden dalhoz kapcsolok egy érzelmet is.

Egy szó, mint száz: a zene mindig elkísér, ám még soha nem gondoltam bele, hogy mennyire tökéletes is tud lenni. Őszintén, nem tudnék a zenénél tökéletesebb dolgot mondani ezen a világon, ami ennyire komplex, mégis óriási összhangban szólal meg.

Csajkovszkij ehhez különösen értett, hiszen olyat alkotott, ami egyszerűen csak gyönyörködtet. Semmi másra nincsen szükségünk hozzá, mint egy kis elmélyülésre és a Diótörő zenéje tényleg elrepít minket a varázslatok birodalmába, ahol néhány pillanatra megszűnhet a minket körülvevő világ, eltűnik a lábunk alól a föld és csak a lebegés marad.

Csajkovszkij Diótörője elmaradhatatlan része a színházaknak karácsony idején, így számos helyen játsszák is, úgyhogy bőven van választék. Én ezúttal az Erkelbe látogattam el, ahol idén egy orosz balett-társulat adta elő kiváló rendezésben ezt a csodás darabot.

Pár pillanattal ezelőtt a zene tökéletességéről áradoztam, ám ez a tökély még mindig fokozható volt a tánc által. A gyönyörű, egységes mozgás, az az elegancia, a kecsesség, amely a táncosok minden mozdulatából sugárzott, egyenesen káprázatos volt.

Látva ezt a végtelenül jól működő egységet, engem is elöntött a könnyedség és vitt magával a ritmus és a tánc egy történetbe, amely szavak nélkül született meg. A szavak a legfurcsább dolgokra is képesek lehetnek, bármit megteremthetnek, ám a szavak nélkül történő művészet még inkább átható. Ez a némaság a legnagyobb erénye a Diótörőnek: csupán a dallam ragad el a földtől, miközben a színpadon eltáncolják a szerelmet, eltáncolják a gyerekkort, eltáncolják a karácsonyt és a csodát, ami ilyenkor minden évben az emberek szívébe költözik.

Ami igazán rásegít a varázslatra az a csodaszép díszlet, mely ezúttal Oláh Gusztáv (nem ok nélkül) legendás díszlete volt. A látványelemek hangulatot teremtettek, s bár először láthattam élőben, színpadon a Diótörőt, valahogy mindig is így képzeltem el azt a világot, amelyben a történet játszódik.

Szép az, ami érdek nélkül tetszik. – írja Kant és visszagondolva a darabra, a legmaradandóbb az egészből, hogy mennyire gyönyörű, mennyire káprázatos az összkép, amikor egy mesebeli dallamra táncol sok-sok láb, s mindezt úgy, mintha a táncosok tényleg a színpadon akarnának szerelembe esni, harcolni a boldogságért és visszajutni a gyerekkorba.

Bármi történjék is, immár jöhetnek az ünnepek, a Diótörő megalapozta a hangulatom és a napokat visszaszámolva várom a karácsonyt.

A fényképek forrása: opera.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: