Kézenfekvő lehet az ötlet, hogy egy könyvmoly számára, valamilyen kötet kerüljön a karácsonyfa alá, ám hamar rádöbbenhetünk, hogy nem teljesen vagyunk biztosak abba, hogy milyen könyvnek örülne, vagy ha mégis, akkor jönnek a kérdések: “Vajon ezt olvasta már?” vagy “Biztos, hogy ez a könyv nincs még fent a polcán?”
Szerencsénkre, nem csupán könyvet lehet ajándékozni, hiszen számtalan remek dolog van, amivel mosolyt tudunk csalni egy kedves ismerősünk, barátunk, családtagunk arcára. Összegyűjtöttem a kedvenc hazai kisvállalkozásaim, akiktől már korábban vásároltam, esetleg engem leptek meg valamilyen alkalommal ezekkel a termékekkel a barátok, ismerősök.
Igyekeztem mindezt ár szerinti növekvő sorrendbe állítani, hogy megkönnyítsem a keresgélés és az ötletelés folyamatát.
1. Könyvjelző

Első olvasatra furcsának tűnhet az ötlet, ám magamból kiindulva jelenthetem ki, hogy nálam mindig lába kél a könyvjelzőknek és azt hiszem, hogy ezzel nem vagyok egyedül, így a legszokatlanabb dolgok lépnek elő ebbe a szerepbe, mint például a fiókban kallódó vonatjegyek, a vásárlás után járó blokkok, vagy bármilyen lapocska, amely épp a kezem ügyébe kerül.
Ez az a tárgy, amelyet nagyon egyszerűen be lehet szerezni, akár karácsonyi vásárban, akár régiségkereskedésekben vagy könnyen személyre is szabható, ha azt mi magunk készítjük el. A határ pedig a csillagos ég: egy egész könyvjelző szettet is össze lehet állítani, amelybe több darabot is elrejthetünk.
2. Vászonzsák
Egyes vászonzsákok elképesztően gyönyörűek, szinte mindenhez passzolnak is és az előnyeit még jócskán sorolhatnám. Praktikai szempontból a személyes kedvencem, hogy ezekbe még mindig lehet valamit pakolni, még mindig fér bele egy könyv, egy füzet, egy pulcsi… Ráadásul strapabíró darabok, annyi könyvet pakolhatunk bele, amennyit csak elbírunk.
Ám itt még nem ér véget ez a részleg… egyre több és több hazai kisvállalkozó készít iroralmi tematikájú szatyrokat, melyek igazán gyönyörűek, s nem utolsó sorban a cél is közös: népszerűsíteni az irodalmat.
3. Fandom gyertya

Sokáig nem ismertem ezeket a gyertyákat, ám nagyon hamar belopták magukat a szívembe. Az hagyján, hogy gyönyörű, könyves tematikájú mintákkal öltöztetik fel a kis befőttesüvegekben lévő gyertyákat, ez csupán a ráadás. Engem mindig zavart, hogy ha gyertyát gyújtok, akkor azzal nem csak a levegőt szennyezem, hanem a tüdőm is bánja, hiszen a viasz égésének folyamata a tüdőre káros anyagot szabadít fel a levegőben. Ezeknél a gyertyáknál emiatt sem kell aggódnom, hiszen szójaviaszból készülnek, így az égési folyamat semmilyen formában nem károsítja a levegőt, továbbá maguk a gyertyák is sokkal tovább tartanak és illatuk is intenzívebb, hiszen ez a viasz lassabban párolog el.
4. Ex libris
Ha van olyan ismerősöd, aki előszeretettel adogatja kölcsön a könyveit, akkor neki igazán jól jöhet egy ex libris, hiszen pontosan tudni fogják az ideiglenes olvasók, hogy kihez kell majd visszakerülnie az adott könyvnek, továbbá praktikus lehet még azok számára is, akik egy háztartásban, de külön könyvtárral élnek.
Én évekkel ezelőtt kaptam születésnapomra egy ex librist és azóta szorgosan pecsételgetem a könyveim címlapjait, ám még mindig nem értem a végére.
Ha valakiről viszont tudod, hogy nem igazán szeret beleírni a könyveibe és nagyon óvja őket, akkor lehet nem ez lesz a legmegfelelőbb ajándék számára. Ebben az esetben érdemesebb elgondolkodnod a következő ponton…
5. Könyvkabát
Utazgató és fölöttébb óvatos könyvmolyok, figyelem: a könyvkabátot nektek találták ki! Őszintén, én inkább az előző csoportot erősítem, de igenis zavar, ha egy táskába betéve a könyvem összegyűrődik, megtörik a gerince, esetleg ráömlik valami, ezért nagyon szeretem, hogy egy egyszerű, ám annál inkább esztétikus kis tatyóba bármikor biztonságban tudhatom az éppen aktuális olvasmányom.
6. Határidőnapló
Irodalom ide vagy oda, tervezgetni mindenki szokott… az csak hab a tortán, hogy ma már egyre több ilyen vonatkozású határidőnapló jelenik meg. Kettő is van, amit én a következő évre beszereztem: mégpedig a PlanAll Szabó Magda inspirálta határidőnaplót, illetve Szabados Ági Időnyerőjét.
Hogy miért kettő? Őszintén, én szeretem külön lapon emlegetni azokat a teendőket, amin közösségileg és amin egyénileg kell dolgoznom, így kissé szeparatizálva tudom tartani a különböző jellegű teendőimet.
7. Könyvtámasz
Onnan tudom, hogy egy igazi könyvmoly lakásában járok, hogy mindenhol könyvek vannak. Szó szerint mindenhol: a földön, az éjjeliszekrényen, az asztalon és még sorolhatnám… Nálam is stócokban állnak a könyvek a földön, éppen ezért egy-egy könyvtámasz óriási segítség lehet és könnyedén a szoba részévé válhatnak általa a könyvek, akár polctól függetlenül is.
8. Egyszer volt… egy társasjáték!
Csupán egy rövid méltatás az elejére, de tényleg azt gondolom, hogy ez az idei év legzseniálisabb találmánya: egy társasjáték, amellyel történeteket alkothatsz.
Nem kell hozzá irodalmárnak lenni, hogy játszani tudj az Egyszer volttal, csupán a kreativitásod kell előkeresni, hogy megalkothasd a következő nemzetközi bestsellert, amelyet mindenki imádni fog. Na jó, talán kissé elragadott a hév, de valójában tényleg ez történik: különböző kártyák segítségével megalkothatod a saját történeted, majd izgalommal várhatod, hogy milyen gondolatok kerülnek a csapattársaid lapjaira…
9. Tematikus dobozok
Ha mégsem szeretnél elrugaszkodni a gondolattól, hogy könyvet ajándékozz, akkor sem kell pánikba esned. Sőt, még ha pontosan nem is vagy tisztában azzal, hogy melyik könyvet adnád ajándékba, akkor is nyugodt maradhatsz. Elég, ha azt tudod, hogy milyen téma érdekli az illetőt.
A BookBox Hungary oldalán különböző tematikus dobozokat találsz, az önsegítő könyvektől megkezdve, a történelmi és az életrajzi regényeken át, egészen a krimik és a romantikus könyvek világáig. Keresgélj bátran és add az olvasás örömét ajándékba!
10. Színház

A könyvmolyokat sem kell ám kizárni a közösségi életből, sőt! Számtalan regényből készítettek jobbnál jobb darabokat, így ha valakiben egyesül az olvasás és a színház szeretete, akkor annak az ajándékán nem is érdemes tovább gondolkodni, hiszen egy közös élmény minden apró figyelmességet felülmúlhat.