2021 21 legjobb könyve

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is összegyűjtöttem az idei évben olvasott kedvenc könyveim, az évszámból fakadóan 21 darabot.

Amikor átnéztem az idei olvasmányaim listáját, még én is meglepődtem, hogy mennyire vegyes tematikájú könyvek között cikáztam, de őszintén szólva szerencsésnek mondhatom magam, mert igazán jó könyvekbe botlottam bele ebben az évben is, bár az is biztos, hogy ebben bőven akadt segítségem, hiszen az írás legnagyobb csodája, hogy nem csak én ajánlgatok lépten-nyomon olvasnivalókat, hanem a barátok, családtagok, sőt néha még az olvasók is megosztják velem egy-egy kedves olvasmányélményüket.

Egy szó, mint száz: mutatom is 2021 kevdenceit, melyek közül néhány művel már találkozhattatok, de olyan is akad majd, amiről eddig még soha nem írtam.

1. Janne Teller: Semmi

“(…) hogy mi fontos, és minek van értelme, az relatív és ezért nem fontos.”

Janne Teller: Semmi

Pierre Anthon kijelentette, hogy a világon semminek sincs értelme! – Tényleg így lenne?

Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják a nihilista fiatalnak, hogy téved, mert a világon mindennek van értelme! Éppen ezért hozzák létre a Fontos Dolgok Halmát, mely által kézzelfoghatóvá szeretnék tenni a létezés, az élet értelmét. Először külső szemlélők számára teljesen értéktelennek tűnő tárgyak kerülnek a kupacba, apró csecsebecsék, melyek a gyerekek számára mégis az egész világot jelentik. Majd kezdenek elfajulni a dolgok és a fiatalok kvázi saját magukat áldozzák fel, testileg vagy lelkileg, a Fontos Dolgok Halmának oltárán.

Valószínűleg én Pierre Anthon szöges ellentéte vagyok, ugyanis szentül hiszem, hogy semmi sem történik értelem nélkül ezen a világon. Ezért is viselt meg ennyire ez a könyv… A diákok a felnőtt élet küszöbén toporognak, amikor is kilépve a gyerekkorból kezdik felfedezni a valóságot, hogy akad egy-két dolog, ami sántít, ami nem jó, ami nem hasznos, ami nem építő jellegű. Pierre pedig bátran hangoztatja, hogy azért támadnak a fiatalokban ezek a kételyek, mert minden értelmetlen.

2. Almási Kitti: Ki vagy te?

“(…) a magad tempójában juthatsz a legmesszebb, ha túlságosan sietsz, csak sérüléseket szerzel.”

Almási Kitti: Ki vagy te?

Viszonylag kevés pszichológiai könyvet olvasok, nem véletlenül… Ha van valami, amit nem lehet órák alatt elolvasni, akkor azok az önismereti könyvek, ugyanis hosszas munka és idő kell a feldolgozásukhoz.

Amikor a hibáinkkal kell szembenézni, akkor általában jól látjuk a helyzetet, (ám olykor itt is el tudunk menni egy negatív irányba). De mi van az erényeinkkel, vagy azzal az unalomig ismételt kérdéssel, hogy kik vagyunk?

Azt gondolom, hogy gyakran a környezetünk határoz meg minket. Nem csupán a pozitív tulajdonságainkat formálják mások, hanem a negatív jellemvonásainkat is. Fontos, hogy erre odafigyeljünk, tudatosítsuk a társas életünkben történő mozzanatokat és kommunikáljunk egymással. Ebben segíthet nekünk Almási Kitti remek könyve, amely egy kicsit felboncolja a személyiségünket, hogy aztán segítsen a helyére rakosgatni az elvárásainkat önmagunkkal és másokkal szemben.

Elvárások mindig is voltak és lesznek, de nem mindegy, hogy a saját magunk felé támasztott elvárásaink külső befolyás által jönnek létre, vagy szabad akaratunkból. Az önismeretünk nem ott kezdődik, hogy másokat hibáztatunk, hanem felelősséget vállalunk: vajon mit sugárzunk szavainkkal, gesztusainkkal, tetteinkkel, amitől a környezetünk úgy viszonyul hozzánk, ahogy.

3. Herendi Kata – Szabó Eszter Judit: 20 önismereti kérdés és válasz

“Minél inkább az online terek, a közösségi média és a figyelmünket elterelő okoseszközök vonzásában élünk, annál kevesebb idő jut arra, hogy egyedül legyünk az érzéseinkkel, és feldolgozzuk, megértsük a velünk történt eseményeket.”

Herendi Kata – Szabó Eszter Judit: 20 önismereti kérdés és válasz

20 ​önismereti kérdés és válasz egy zseniális “tankönyv” önmagunkhoz, mely saját magunk ismeretének 20 alappillérét mutatja be. Az a kedvencem a pszichológiai önsegítő könyvekben, hogy nincs célcsoportjuk, mert egyszerűen mindenkinek szólnak, mindenki számára aktualitással bírhatnak.

Mindig óriási dilemmát jelentett a számomra, hogy meddig nem önzőség az önmagunkkal való foglalkozás, meddig nem megy ez a dolog a kapcsolataink rovására. Ám nagyon fontos kihangsúlyozni, és a 20 ​önismereti kérdés és válasz is pont ezt teszi, hogy az önmagunk iránti szeretet és a törődés elengedhetetlen ahhoz, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatokat tudjunk kialakítani, mert minden szituációban saját magunkból indulunk ki.

A könyv által körüljárt 20 témakör külön-külön is lényeges és fontos, viszont elkerülhetetlen, hogy életünket és ezzel együtt a problémáinkat is teljes egészében szemléljük. Ha életünk egy tartóoszlopa meginog az egész borulhat. Ha nincs megbocsájtás, jön a harag, majd törik a bizalom, szűkülnek a határaink és bizonyos dolgokat feladunk, még mielőtt megtudnánk, hogy döntéseinket és tetteinket a siker fénye ragyogja be, vagy a kudarc árnyékolja őket.

4. Terék Anna: Háttal a napnak

Nem tudom,

hány lépés választ el

két embert végleg egymástól.”

Terék Anna: Háttal a napnak

Szerintem egyetlen e-könyvet vettem meg ebben az évben, az pedig Terék Anna kötete volt. Bár kedvelem az elektronikus formájú könyveket, mégis bánom, hogy ez a mű még mindig nincs fent fizikai valójában a polcomon

Terék Anna Háttal a napnak című kötete a költészet legprózaibb ágát mutatja be, feltárva ezzel múltját, emlékeit, családi keresztjeit. A versek szép tanúságtételei annak, hogy az érzelmek bármilyen módon levezethetőek és a megtörtént valóságot bármilyen művészeti ág tükrözheti.

Őszintén szólva, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyen megérint ez a kötet, és ilyen magas szinten tudok vele azonosulni. Bár ez volt az a mű, amit leggyakrabban forgatgattam ebben az évben, mégis nehezemre esik beszélni róla. Talán azért, mert egy teljesen intim kötelék jött létre köztem és a kötet között.

5. Vecsei H. Miklós: Mondjad, Atikám!

“– Kezit csókolom, József Attila vagyok. Nem bánná, ha megírnám önnek a világirodalom legszebb szerelmes versét?”

Vecsei H. Miklós: Mondjad, Atikám!

Mind a színdarab, mind a szövegkönyv óriási katarzist jelentett számomra ebben az évben és az eddig is hőn szeretett költő még közelebb került hozzám.

Vecsei H. Miklós egy belső, szubjektív monológon keresztül közelíti meg a költőt: az ő életét és kapcsolatait – mindezt, a keresztút tizennégy stációjához igazítva. Már az indítás is katartikus: a születés egyben halálraítéltség. Jogos eztán a kérdés, hogy lehet-e egyáltalán boldogságot találni az életben, ha az már az első pillanatban determináltsággal indul el?

Nem ez az a mű, amelynek a vége feloldozással szolgál a történtek alól, de kétség nem fér hozzá, hogy alaposan megmozgatja az olvasó, vagy épp a néző gondolatait, érzésvilágát.

6. Seres Lili Hanna: Várunk

“Lassan besötétedik, mindenki tudja,

hogy haza kell mennie,

pedig nincs szabály, nincs ellenőrzés.

Néma engedelmesség van és néma büntetés.

A csillagok végigszúrják a minket borító eget,

innen nem szabadulsz, mosolyogják.”

Seres Lili Hanna: Várunk

Aki év közben is rendszeresen olvasta az írásim, az tudhatja, hogy ez idei évben győzedelmeskedett a líra a próza felett, ugyanis túlnyomó többségben versesköteteket olvastam ebben az évben.

Seres Lili Hanna kötete teljesen magával ragadott, már csak azért is, mert pontosan úgy fogta meg a lírai én a kapcsolatok lényegét, ahogyan azt nap mint nap látom, érzékelem és átérzem. A verseskötetek szépsége abban áll, hogy soha nem tudhatjuk előre, hogy mi vár majd minket a kötetben, mégis először a cím ragadott magával, abban is a többes szám.

Seres Lili Hanna versei teljes mértékben átlépik az egyént és tudnak a kapcsolatokra fókuszálni, amelyek még a saját személyiségünknél is jobban determinálnak és definiálnak minket.

7. Sylvia Plath: Az üvegbúra

“Hogyan is írhatnék én az életről, amikor még nem volt viszonyom, nincs gyerekem, nem láttam meghalni senkit?”

Sylvia Plath: Az üvegbúra

Üvegbúra. Mégis mi lenne ennek a funkciója? Megvéd a világ elől? – hát akkor miért átlátszó? Elszigetel? Vagy csak beskatulyáz, miközben mindenki szabadon kering körülötte és be-betekint a benne raboskodóra?

A történet főhőse és elbeszélője Esther, egy egyszerű lány, aki a regény kezdetekor az ’50-es évek Amerikájában próbál szerencsét. Az útját kereső fiatal hölgyet testesíti meg, aki egyszerre vágyik a szerelemre és a társadalmi pozícióra. Ez lesz az a két befolyásoló tényező, melyek mozgatják élete szálait és hajtják előre.

Olvasás közben azt éreztem, hogy ezek a vágyak önellentmodásosságba burkolóznak, hiszen Esther nem akarja őket igazán, inkább afféle tűzkeresztség mind a kettő, melyen keresztül szociális- és magánéletbéli tapasztalatokra tehet szert, ezáltal alkalmazkodva a társadalmi normákhoz. Olyannyira erősen motoszkált bennem az a sejtés, hogy Esther valójában nem őszinte magával és az olvasóval sem, hogy észre sem vettem azt a pontot, amikor a főhősnő elkezdte a szellemi dekadencia tüneteit produkálni, csupán vele együtt átéltem…

8. Örkény István: Tóték

“Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik.”

Örkény István: Tóték

Őszintén, nem tudom, hogy hogyan maradhatott ki ennyi ideig ez a klasszikus az életemből, de az biztos, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor a kezembe vettem. Mindig is el voltam ragadtatva Örkény humorától és stílusától, mert úgy tudott megnevettetni, hogy közben tükröt tartott.

Lehet, hogy amikor Örkényt olvas az ember, kicsit magát is szemberöhögi, de az a magasfokú groteszkség, amivel az ő művei szuperálnak és az a társadalomkritika, amit folyamatosan belecsempész a műveibe, lehetetlenné teszi azt, hogy az ember kommentár nélkül olvassa végig Örkény remekeit.

9. Benedek Ágota: Rumbarumbamm

“Eddig mindig attól féltem, hogy mikor elmegyek futni (…), szembejön valaki, akit ismerek. Most már attól is félek, hogy szembejön valaki, akit nem ismerek.”

Benedek Ágota: Rumbarumbamm

Én a karanténozók türelmesebb csoportjába tartoztam, szépen betartva a korlátozások szabályait, de ahogy lejárt az egy év, huss ez a türelem elillant és ha valaki most felrakna egy buszra vagy repülőre, meg se kérdezném, hogy hová megy, csak gyorsan felpattannék rá, nehogy lemaradjak. A kalandról. Az útról. Az életről. Vagy igazából bármiről – mert most már több mint egy éve mást sem csinálunk, csak lemaradunk. Mindenről.

Nem lehetek elég hálás Benedek Ágotának, aki megtanított arra, hogy ha nem tudsz változtatni keserves helyzeteden, legalább tanulj meg jó szívvel nevetni rajta.

Benedek Ágota könyve tulajdonképpen egy blogból nőtte ki magát, melyet az írónő a karantén beálltakor kezdett el írni öncélúan, a saját maga szórakoztatásának érdekében. Ez valójában egy egyszerű napló, amely megörökíti az utókor számára a karantén nehézségeit és szépségeit(?), benne egy erős társadalomkritikus szállal.

10. Kertai Csenger: Hogy nekem jó legyen

“Előtted a víztükör. De mennyi más dolog is.

Repedések a kőben, zsibong benne milliárd élet,

amiről nem tudsz, amihez nincs közöd,

pedig élet van a kő alatt, a kutya lomha fülvakarása közben

szállnak a bolhák.”

Kertai Csenger: Hogy nekem jó legyen

Kertai Cenger verseit már a költő első kötetét olvasgatva végérvényesn megkedveltem, a második kötet megjelenésével pedig csak nőtt a rajongásom ezen versek iránt.

Hogy nekem jó legyen annyira kétszemélyes kötet… Lehetetlen, hogy az olvasása közben ne gondoljunk valaki másra, valaki távolira vagy épp valaki túlságosan közelire, valaki elérhetetlenre, valaki meguntra.

Miután már rég valaki másra gondolunk, akkor kezdenek el dolgozni bennünk a versek. Egy porceláncsésze törékenységével szakadnak ránk az ismerősen idegen életérzések, melyek egyszerre skatulyáznak be és egyszerre engednek szabadjára. Minden sor egy-egy már megélt pillanatot hozz vissza, melyek álomból szenderülnek valósággá, s majd ebből a marcangoló, idegtépő ridegségből fúj vissza a lágy szellő oda, ahol a horizont összeolvad a lélekkel.

11. Nagy József Levente: Csillagok közt kifeszítve

“a mindenséget ölelné az ember

semmit markoló önző szerelemmel”

Nagy József Levente: Csillagok közt kifeszítve

Nagyon ritkán kapok ismerősöktől, barátoktól könyvet, mert állítólag nehéz nekem könyvet vásárolni… Ellenben, ha mégis bekövetkezik ez az ünnep, akkor biztosan felülírja a kapott könyv a várólistán szereplő egyéb műveket, mivel egy sokkal személyesebb kötelékkel tudom elkezdeni az adott könyv olvasását.

Nagy József Levente művével is ez volt a helyzet, továbbá az is csábított, hogy egy eléggé ismeretlen szerzőről beszélhetünk, így a kíváncsiságom egyre csak fokozódott. Rendkívül gyönyörű élményben volt részem a Csillagok közt kifeszítve c. művet olvasva, melyek közelebb repítettek önmagamhoz. Könnyed esti fohászokhoz hasonlító művek néztek vissza rám a könyv lapjairól, ha pedig ez nem lenne elég, csodálatos illusztrációk kíséretében a kötet absztrakt értéke is csak nőtt.

12. Bakó Liza: Csíííz!

“-Úgy érzem, van abban valami, hogy nem azért iszom kávét, hogy felébredjek, hanem azért ébredek fel, hogy kávét igyak.”

Bakó Liza: Csíííz!

Idejét sem tudom már annak, hogy mikor is olvastam utoljára egy igazán jó ifjúsági regényt – persze abból a fajtából, amellyel az ember egy pár óra alatt végez, mivel annyira pörgős és lebilincselő eseményekkel tud szolgálni. Bakó Liza első regénye pontosan megfelel a fenti kritériumoknak, ráadásul az élménydús balatoni nyarak hangulatát idézi elő.

Főszerepben egy átlagosnak cseppet sem mondható lány, Hanna áll, aki egyben az események elbeszélője. Hanna számára megadatott a lehetőség, hogy egy igen nehéz időszak után egy új helyen kezdhesse el életének egy új fejezetét. A tizedik osztány végeztével, Hanna családjával együtt Siófokra költözött, így teljes mértékben búcsút inthetett régi életének.

Nem hiszem, hogy volt már ehhez hasonló könyvélményem, de az utolsó tíz oldalon szabályosan késztetést éreztem arra, hogy ne fejezzem be a történetet. Arra gondoltam, hogy vagy így, vagy úgy, de ez a befejezés el lesz rontva, mert a cselekmény szempontjából csupán vakvágányokat és zsákutcákat láttam magam előtt… Természetesen győzött a kíváncsiság és villámgyorsan legyűrtem még a maradék oldalakat és azt kell, hogy mondjam, a lehető legjobban ért véget ez a történet. Ha valamiért, akkor már csak ezért az eszméletlenül jó befejezésért megérte elolvasni ezt a könyvet!

13. Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

“– Csak akkor vall kudarcot az ember, ha nem próbálja meg még egyszer.”

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Egy idős, beteg nagypapa és egy világot felfedező kisunoka bűbájos, ám szívszorító története, amelyről meg sem tudnám mondani, hogy még a novella kategóriáját súrolja, vagy már egy kisregény.

Fredrik Backman szívszorítóan festi le az öregedés, a testi és szellemi leépülés fokozatait a nagypapa szerepében, illetve ezen szereplő társas kapcsolataiban ábrázolja, hogy milyen következményekkel járnak az idősödés folyamatai a külvilághoz való viszonyt illetően, illetve annak a reakcióját illetően.

Három generációt ölel fel a történet és két szegmensre oszlik: egy apa-fiú kacsolatra és egy nagypapa-unoka kapcsolatra. Ez a kettő szöges ellentétben áll egymással és ettől válik méginkább fájdalmassá ez a rövidke, ám sokatmondó történet.

14. Janne Teller: Ha háború lenne nálunk

“Az érzés, hogy régről ismeritek egymást, a megtévesztésig hasonlít a szerelemre.”

Janne Teller: Ha háború lenne nálunk

A dán írónő egy háborús környezetet vázol fel az olvasó előtt, mely keretén belül Magyarország és Ausztria harcolnak Szlovénia tengerpartjáért. Nyelvezetét illetően olyan a szöveg, mint egy elénk tárt valóság, ugyanis az elbeszélő megmutatja azt, hogy miken is mennénk keresztül egy ilyen embertelen szituációban.

Ez a történet nyilván nem azért született, hogy szembesítsen minket a háború borzalmaival, hiszen azt szegről-végről ismerjük nagyszüleink, dédnagyszüleink révén, de van, amivel mi sem vagyunk tisztában: a XXI. század háborúival. Csak a híradókban hallunk róla, hogy mely ázsiai országok szálltak ismét harcba egymással, de olyan távolinak tűnnek ezek a borzalmak, hogy csupán száraz információként hatnak az ember szemében és a néző könnyedén továbbkapcsol egy vidámabb műsorra. Valószínűleg az ott élő gyerekek is szívesen továbbkapcsolnának…

Janne Teller alternatív valósága épp arra szolgál, hogy érzékenyítsen ezen a téren, pont ezért nem csupán egy háborús övezetet szemlélünk, hanem egy olyan család bőrébe bújhatunk bele, akik kénytelenek elmenekülni a hazájukból és önhibájukon kívül földönfutóvá válni. Az ország pedig ahol otthonra lelnek, nem más, mint egy, a ma is háborúskodó ázsiai országok közül.

Az írás így egy fordított tükörré válik, hogy átérezhessük azoknak az embereknek a problémáját, akiket leginkább, csak migránsokként szoktunk emlegetni. Az írónőnek pedig olyannyira fontos volt, hogy műve ténylegesen hatással legyen az olvasókra, hogy minden fordítás szövegét átírta az adott ország lehetséges háborús helyzetére. Ez azért nagy szó, hiszen számos nyelvre fordították le művét – itt láthatjuk, mennyire fontos is számára ez a hivatás, ez a téma és maga az olvasói berkekben való érzékenyítés.

15. Forró Bence: Variációk boldogtalanságra

“A dolgok ritkán feketék vagy fehérek. Persze könyebb úgy látni, mert úgy nem olyan komplikált a létezés.”

Forró Bence: Variációk boldogtalanságra

Talán úgy tűnhet, hogy nehéz a boldogságra fókuszálni ebben a dekadens világban, amit Forró Bence megteremtett, mégis olyan karakterekkel tudta színesíteni a szürke társaddalmat, amelyek túlmutatnak az emberi felszínességen és mesterkéltségen – vagy éppen ebből szeretnének önmagukat meghazudtolva kiszabadulni.

Ritka az a novelláskötet, amelyben minden mű megszólít – hasonlóképp ha egy antológiát veszek a kezembe, akkor sem fogom kívétel nélkül az összes verset magaménak érezni. Bár ez most sem volt másképp, az életszerű karakterek valahogy mindig megtaláltak és emiatt a Variációk boldogtalanságra mégis az egyik kedvencemmé vált műfaján belül.

A számomra két legszebb történet a Kaptafa és az Alsó szólam volt, ugyanis itt találtam meg leginkább azt, amit a könyvtől vártam: a boldogságot egy olyan közegben, ahol erre látszólag semmilyen körülmény nem adott, szinte esélytelen. Előbbi kicsit a sorsunkba való beletörődést és ezáltal a boldogság megtalálását közvetíti, míg utóbbi az emberi kapcsolatokra fókuszálva a felgyülemlett sérelmekről beszél, illetve arról a soha el nem hanyagolandó tényről, hogy ezeknek a kiengesztelése mennyire is egyszerű lehet, akár szavak nélkül, pusztán tettekkel és szemkontaktusokkal orvosolható.

16. Matthew McConaughey: Zöldlámpa

“Akkor tudod, hogy ki vagy, amikor elég független leszel ahhoz, hogy higgy a saját gondolataidban, és elég felelős a cselekedeteidért és nemcsak „hiszed”, amit akarsz, de tetszik is, amiben hiszel.”

Matthew McConaughey: Zöldlámpa

Valahol az első bekezdések magasságában vett le teljes mértékben a lábamról Matthew McConaughey és a Zöldlámpa. A színész, úgy emlegeti eddig leélt életét, mint “életem első ötven éve“. Ez fogott meg legelőször, ugyanis ötven év ezen a földön nem egy olyan ajándék, amit tízesével osztogatnak, így engem teljes mértékben elkápráztatott ez a humoros pozitivitás, ugyanakkor mégis alázatos életszemlélet, amellyel McConaughey tekint földi létére.

A közismert hírességekről legtöbb esetben mindenkinek megvan a maga idealisztikus elképzelése, hogy miken mehettek keresztül, milyen gyerekkoruk volt és hogyan élték meg azt, hogy egyik pillanatról a másikra közszereplővé váltak. Ez általában egy torz kép, amely a bulvársajtóból és a különböző internetes cikkekből és álhírekből táplálkozik. A média befolyásának hatására kialakult véleményt eléggé nehéz eloszlatni vagy akár megváltoztatni a közfelfogást, ám ha az ember megírja életének történetét minden köntörfalazás nélkül, akkor teljesen jó úton jár afelé, hogy ne egy színészt, ne egy filmsztárt lásson személyében a világ, hanem a hús-vér, érző embert.

A könyv védőborítóján az szerepel, hogy: “Brutális finomságok, szépségék és elhasalások. Szerelmes levél az élethez.” Ezzel akár le is zárhatnám ezt az ajánlót, ugyanis ennél jobban, tömörebben és szemléletesebben lehetetlenség megfogalmazni a kötet üzenetét.

17. Bársony Márton – Nádasdy Ádám: A bebábozódás után

Ölellek, hogy közöm legyen magamhoz, […]”

Bársony Márton – Nádasdy Ádám: A bebábozódás után

A POKET Zsebkönyvek egy idén meghirdetett pályázata volt, hogy olyan amatőr vagy akár már ismert költőktől várnak anonim módon verseket, akiknek az elmúlt időszakból maradt fent olyan alkotásuk, mely a karanténról szól. Többek között Bársony Márton és Nádasdy Ádmám válogatták ki a beérkezett pályaműveket és ők is szerkesztették kötetté a több helyről származó költeményeket.

Ritka az olyan alkalom, amikor egyszerre olvasok el egy könyvet, ám A bebábozódás utánnak sikerült elérnie azt a hatást nálam, hogy szünet nélkül olvastam el a soron következő verseket. Hangosan. Magam sem értem, hogy miért, de jó volt kimondani és hallani mindazt, amit az elmúlt évek magukban rejtettek. Ha pedig jobban belegondolunk, akkor talán nem csupán az elmúlt évek szóltak erről, mert a bezártság, a magány, a valami után való égető vágyakozás, a szabadságra való éhezés már a genezis óta jelen van ezen a földön és A bebábozódás utánban szereplő versek lényegében fogják meg ezeket a definiálhatatlanul absztrakt érzéseket.

18. Celler Kis Tamás: A mérgezett gyalog

egyszer mondtam valamit, ami

súlyosabb volt, mint a lelkem”

Celler Kis Tamás: A mérgezett gyalog

Terék Anna versei után, Celler Kis Tamás kötetével végleg a szívembe zártam a vajdasági kortárs költészetet. Életérzés ezeket a műveket olvasni, ráadásul az említett két kötet még egészen közel is áll egymáshoz.

Kivétel nélkül, mindenkinek van valamilyen emléke, története, eltitkolt érzése, ha meghallja azt a szót, hogy generációs szakadék. Nekem mpst már örökké a Mérgezett gyalog fog eszembe jutni erről a fogalomról, mert a kötetnek ez volt az egyik legerősebb vissza-visszatérő motívuma.

Szokatlan lehet első olvasatra, hogy a lírában is megjelenik ez a társadalmi probléma, mivel a prózához vagyunk szokva ezen a téren, ám Celler Kis Tamás rendkívüli módon tudta ez versekbe önteni, ráadásul egészen különös módon kezelve az időt. Az én olvasatomban az idő nem holmi kronotoposzként lépett elő ezekben a művekben, hanem mindent a háttérből irányító erőként, akárcsak a valóságban.

19. F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

“Gatsby hitt a zöld fényben, a mámorító jövőben, amely pedig évről évre mind messzebb távolodik tőlünk. Ha kisiklott is a kezünkből, mit számít? – holnap még gyorsabban futunk, s a karunkat még messzebbre tárjuk ki…

Hogy majd egy reggelen…

Így törjük a csapást, hajtjuk hajónkat előre, szemben az árral, hogy a végén a múltba érkezzünk.”

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Valahol az első bekezdések magasságában vett le teljes mértékben a lábamról Matthew McConaughey és a Zöldlámpa. A színész, úgy emlegeti eddig leélt életét, mint “életem első ötven éve“. Ez fogott meg legelőször, ugyanis ötven év ezen a földön nem egy olyan ajándék, amit tízesével osztogatnak, így engem teljes mértékben elkápráztatott ez a humoros pozitivitás, ugyanakkor mégis alázatos életszemlélet, amellyel McConaughey tekint földi létére.

A közismert hírességekről legtöbb esetben mindenkinek megvan a maga idealisztikus elképzelése, hogy miken mehettek keresztül, milyen gyerekkoruk volt és hogyan élték meg azt, hogy egyik pillanatról a másikra közszereplővé váltak. Ez általában egy torz kép, amely a bulvársajtóból és a különböző internetes cikkekből és álhírekből táplálkozik. A média befolyásának hatására kialakult véleményt eléggé nehéz eloszlatni vagy akár megváltoztatni a közfelfogást, ám ha az ember megírja életének történetét minden köntörfalazás nélkül, akkor teljesen jó úton jár afelé, hogy ne egy színészt, ne egy filmsztárt lásson személyében a világ, hanem a hús-vér, érző embert.

A könyv védőborítóján az szerepel, hogy: “Brutális finomságok, szépségék és elhasalások. Szerelmes levél az élethez.” Ezzel akár le is zárhatnám ezt az ajánlót, ugyanis ennél jobban, tömörebben és szemléletesebben lehetetlenség megfogalmazni a kötet üzenetét.

Olvasás közben szinte felrobbantak a gondolataim, úgy hullámzott miden kérdés, kétely és aggodalom a fejemben, mintha legalábbis nekem kellene ezt a történetet befejeznem, megoldanom. Rengeteg kérdés maradt bennem, hiszen bármennyire kerek is a történet és mégis abszolút nyitottnak érzem a könyv végét…

Egy viszont biztos: Gatsby örök és nem lehet elfelejteni, ám számomra mégis Nick karaktere volt a legmaradandóbb, mert belül mindannyian egy kissé Nick Carraway-ek vagyunk: félünk, szeretünk, szenvedünk, csodálunk, megvetünk, sírunk és nevetünk, játszunk, ragaszkodunk, felejtünk – és testünk összes lüktető sejtjével élünk és létezünk.

20. Szentesi Éva: Hamvaimból

A gyógyulás sokszor nagyobb és megrendítőbb fájdalommal jár, mint maga a betegség. A gyógyulás nem azt jelenti, hogy jobban vagy, és kevésbé kezd valami fájni, hanem épp ellenkezőleg.

Szentesi Éva: Hamvaimból

Szentesi Éva volt az egyetlen szerző, aki visszatért idén is a kedvenceim közé… Bár kissé nyers és kíméletlen az írónő stílusa, mégis magas hatásfokkal dolgozik. Ahogyan a könyvében is írja: a rák és a betegség megtanította arra, hogy nem szabad finomkodni, mert az élet kévés és az idő folyamatosan ketyeg.

Nagyjából egy év telte el, amióta olvastam A legfontosabbat utoljára hagytam c. könyvét az írónőnek, amely szintén a rákos megbetegedés témáját dolgozza fel, és abszolút szükség volt erre az egy év szünetre a két könyv között. A fent említett műben leginkább a betegség orvosi oldalát mutatja be az írónő, addig ebben a könyvben teljes mértékben a lelki megrázkódtatásokra fókuszál. Nem tudnám elmondani, hogy melyik volt fájdalmasabb olvasmány, de az biztos, hogy kötelezően olvasni kellene őket minden nőnek.

21. Polcz Alaine: Asszony a fronton

„A háború nem könnyű.

A házasság sem.

Megpróbálom elmondani Neked, hogyan volt,

Mert egyszer már el kell mondanom.”

Polcz Alaine: Asszony a fronton

A fent idézett mottóval indítja Polcz Alaine Asszony a fronton című regényét, mely áthatóan foglalja össze a mű cselekményét: egy asszony helytállása, próbája és meghasonlása a házasság és a második világháború kereszttüzében. Két egymástól szögesen eltérő entitást von egy fedél alá: a házasságot és a háborút, melyről első olvasatra azt gondolhatjuk, hogy egymás szöges ellentétjei, majd a cselekménybe belebonyolódva konstatáljuk, hogy közelebb állnak egymáshoz, mint az képzelnénk: a háború kívülről építi le az embert, míg egy rossz házasság belülről bontja az emberi méltóságot. Egy házasság is lehet háború és egy háború is lehet összeköttető szövetség, melyek hatásai ugyanolyan konklúzióval csapódhatnak le akár az elbeszélő, akár a megszólított, akár az olvasó lelkén.

Tematikáját illetően tehát eléggé markáns, karakán besorolású műről beszélünk, azonban elsősorban műfaját tekintve kell megvizsgálnunk a regényt ahhoz, hogy kerek képet alkothassunk a narrációról, hiszen tulajdonképpen egy vallomásos szöveggel, egy szépirodalmi memoárral állunk szemben, amelynek egy egészen különleges beszédszituációja van.

Egy memoárban mindig érdemes megfigyelni és olvasóként átélni, hogy itt a szépirodalmi fikciókkal ellentétben a tényleges szerző, az eszmei szerző és a fiktív elbeszélő összeforrnak az én-elbeszélő szituációjában, tehát aki ír és aki mesél az mindvégig maga Polcz Alaine, ráadásul közben saját történetének főhőse is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: