“Azok a szerelmesek, akik életben akarnak maradni, megtanulnak morzsákon élni, mindenből kihozni a legtöbbet, a legjobbat. Hazudnak, csalnak és becsapnak, közben pedig átkozottul igyekeznek, hogy a vágy égető fájdalma ne cincálja szét őket.”
Billy O’Callaghan: Szerelmem, Coney Island
Sokan, sokféleképpen írták már meg regény formájában a szerelem életérzését, ám Billy O’Callaghan engem teljes mértékben meglepett és magával ragadott a stílusával. Nem csak azért örökérvényű témája az irodalomnak a szerelem, mert mindenkit érint ezen a világon, hanem azért is, mert kimeríthetetlen témakör: nincs két egyforma szerelem. A Billy O’Callaghan által leírt szerelmet számtalan szóval tudnám illetni, de ha csak egyet választhatnék, akkor azt mondanám, hogy életszerű.
Azt érzem ezzel a regénnyel kapcsolatban, hogy sokkal inkább kell magáról az írásról beszélni, mintsem a cselekményéről, mivel az a benyomásom, hogy a szerzői stílus teszi igazán naggyá ezt a művet. Iszonyatosan lassú lefolyású a mű, mégsem válik monotonná egyetlen pillanat erejéig sem, mivel annyira természetes és zsigeri minden egyes megmozdulása ennek a történetnek.
A színtiszta valóságban van megteremtve egy kis idilli menedék két ember számára, melyet Coney Island testesít meg. Michael és Caitlin mérgező, már rég elromlott házasságban élnek és csak titokban tudnak találkozgatni. Egy 25 éves viszony története van belesűrítve ebbe a műbe. 25 év. 25 olyan év, amikor az ember csak lopva lehet boldog. Mintha az örömök csomagban járnának és a havi néhány óra elteltéve szereplőink kénytelenek visszazuhanni a saját kispolgári valóságukba.
Azon túl, hogy a történet gyönyörű árnyaltsággal van megírva, szívettépő mondatok sorakoznak egymás mellett, ráadásul esztétikai szempontból olyannyira gazdag szókinccsel rendelkezik, hogy már-már a szépirodalom magasiskoláját is megugorja a Szerelmem, Coney Island. Én mégis azt mondom, hogy attól jó könyv egy könyv, hogy kérdezi az olvasót, Billy O’Callaghan, pedig jó sok sorok között bujdosó kérdést hagyott hátra.
Mégis mi késztet arra 25 éven át két embert, hogy benn maradjanak a maguk toxikus kapcsolatában és ne merjenek kilépni? Önmaguk, esetleg egymás ellen elkövetett árulás a lopva megélt szerelem? A közös jövőkép hiánya valójában nem egy kapcsolat elhamvasztása?
Fontos kérdések ezek, melyeknek nem csupán szerelmi kontextusban van létjogosultságuk, hanem az élet számos területén is…
Libertine különkiadás
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk mi, olvasók, hogy egy kicsit bepillantást nyerhettünk az alkotói műhelybe, ugyanis a Libertine könyvesbolt elhozta nekünk a szerző különleges levelét, amelyben a mű születésének körülményeiről ír. Hét hosszú év munkája van ebben a novellának induló regényben és a szerző maga írta, hogy több időt töltött gondolatban a szereplőivel, mint bárki mással a világon.
Bármennyire is beszippant egy könyv, nehezen tudok elvonatkoztatni attól a megkerülhetetlen ténytől, hogy áll mögöttünk egy szerző is. A kortárs magyar irodalom például azért a szívem csücske, mert hús-vér emberekkel lehet a saját absztraktumukról beszélgetni. Szívből örülök, hogy most lehetőségem nyílt egy külföldi szerző perspektíváját is megismerni egy kedves levél által.
“Amikor az ember azt se tudja, mihez kapjon, az égen mindig viharfelhő fenyeget, és állandóan a következő záporra készülünk. Csak a kor hozhatja meg a perspektívát és annak felismerését, hogy mi az igazán fontos.”
Billy O’Callaghan: Szerelmem, Coney Island
Könyvözön 