Grecsó Krisztián: Valami népi

“– Hagyni kéne itt valamit – néztem körbe. – Valami jelet. Hogy mi éltünk itt valaha. Hogy örültünk itt, vagy el voltunk keseredve!”

Grecsó Krisztián: Valami népi

Valami régi. Valami fájó. Valami megmagyarázhatatlan. Valami kicsinyes. Valami hétköznapi. Valami szédületes. Valami észveszejtő. Valami megfoghatatlan. Valami csontig hatoló. Valami véresen komoly. Valami velőtrázó. Valami sziporkázó. Valami kispolgári. Valami feledhetetlen. Valami megkerülhetetlen. Valami formabontó. Valami részletgazdag. Valami rendhagyó. Valami időtálló. Valami aktuális.

Valami népi.

“Végre úgy élek, úgy vagyok benne egy pillanatban, hogy onnan sehová sem vágyom!”

Grecsó Krisztián: Valami népi

Ahogy azt már több Grecsó-kötet is tanúsította: a szerző igazán szeret visszanyúlni történetei során az előző század viszontagságaihoz. Nem volt ez most sem másképpen a legújabb novelláskötetében, a Valami népi c. könyvében sem, ahol tényleg a nép életébe enged betekintést eljátszva a térben és az időben rejlő irodalmi lehetőségekkel.

Grecsó nem csupán a múltba nyúl vissza, hanem írásaiban kicsit megidézi Móricz Zsigmondot, Ottlik Gézát vagy éppen Borbély Szilárdot. Persze ezt nem stílus szempontjából teszi, hanem a műveiben megteremtett atmoszféra és hangulatvilág az, ami eszünkbe juttatja az előző század irodalmi, prózai nagyjait.

A kötet ciklusokra tagolódik, melyeken belül rövidebb novellák várnak az olvasóra, hogy lassú sodrással partot mossanak. Minden egyes novellában valami elképesztően fájó és személyes hangot üt meg a szerző. Nem azért, mert annyira borzadalmas dolgokat írna le, nem is a kicsinyesség miatt. Egyszerűen azért ütnek fájdalmasan nagyot ezek az olvasmányok, mert az írói fikció úgy tud keveredni a valósággal, hogy annak teljes mértékben létjogosultsága van ma is, bárkinek az életéről legyen is szó.

Így tehát abszolút határfeszegető szerzeményekről beszélhetünk, már csak az a kérdés, hogy mégis kinek a határait próbálják meg kitolni a történetek? A szerzőét, az olvasóét, a századelő népének határait, vagy esetleg azon lapok határait lépnék túl ezek a novellák, melyek teret adtak számukra a születésnek?

“Nem létezik semmiféle igazság. A világot, melyet ennyire gonosznak teremtett meg az Isten, csak a szavakkal nem lehet helyrebillenteni.”

Grecsó Krisztián: Valami népi

Újra és újra tudatosítanom kell magamban, hogy Grecsót nem lehet gyorsan olvasni. Sőt mi több, kifejezetten lassan ajánlott, hosszú szüneteket ékelve a ciklusok, a novellák, a bekezdések, a mondatok közé.

Már rögtön az első novella világa szíven üti az embert, ahol annyira életerős, képlékeny módon van megjelenítve a gyásznak a fájdalma, hogy az olvasóra mázsás súlyként nehezedik a múlt századok terhe, illetve maga a tény is, hogy bár korban, előrehaladottságban, felfogásban, tudomány dolgában generációs szakadékok ékelődhetnek közénk a kötetben felbukkanó hősökkel, a fájdalmainkban és az örömeinkben mégis egyek vagyunk, mert ezek soha nem válhatnak kicsinyessé vagy elfeledhetővé, századok óta ugyanazokat az érzéseket éljük meg, ebből vért és verejtéket izzadva sem tudunk újakat kreálni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: