“Legelőször
A történelem veszett ki a történetekből.”
Szálinger Balázs: 360°
Megfordulni a tengelyed körül: euforikus élmény. A 360°-ban, ami folyamatosan körülvesz minket csak egy állandó van és ez a változás.
A tér, ami körbevesz bennünket sohasem közönbös, mindig van benne valami, ami inspirál, meghat, felháborít, összetör, elrepít vagy éppen lehúz, megbotránkoztat, de közben körülölel.
Szálinger Balázs úgy nyúl a minket körülvevő elemi valósághoz, ahogyan csak egy XXI. századi lírikus nyúlhat, szakítva a romantika idilli tájeszményeivel. Persze nem szöges ellentétet mutat az előbb említett korstílussal, csupán megfigyel mindent, ami felett talán a legtöbb tekintet elsiklik és leírja a szépet, a romlandót, a könnyfakasztót, a megbotránkoztatót, amolyan földrajzi költészet gyanánt.
A lírai elbeszélések szálingeri hangját mindkét kötet tökéletesen hozta. Már a két kötetcím is nyomatékosítja, hogy onnan folytatódik a második kiadvány, ahol az első véget ért, hiszen egy új, világot átölelő fordulatot rejt magában a 361° is. A Magvető Kiadó időmérték sorozata a könyvborítók egyszerűségére és letisztultságára fektetik a hangsúlyt és legtöbbször az egyszínű fedelek nem kódoltak bennem semmilyen üzenetet, de valahogyan ezúttal mégis megcsapott az a nagyon erős kontraszt, ami ránézésre a két fedőlapból is árad. Nem tartom fekete-fehérnek ezeket a verseket, inkább kifejezetten színesnek mondanám őket, de mégis van egyfajta differencia Szálinger Balázs költeményeiben, melyet a fény és árnyék ellentéte ad és ezt – legyenek bármilyen egyszerűek – lényegében fogták meg a borítók.
Gyönyörű paradoxon az, hogy emberi lényekként egyszerűen nem tudunk nem érzelmeket kifejezni, nem tudunk nem kommunikálni – legyen szó bármiről. Szálinger Balázs egy-egy gondolatmenettel nagyon idegen hangot üt meg, mintha teljesen elhatárolódna a leírtaktól, a megfigyeltektől, pedig korán sem így van – sőt, megkockáztatom, ezeknél a részeknél ásott a legmélyebre, ezzel is új értelmet adva a tájleíró költészetnek, ami végképp túlmutat a lírai én lelkiállapotának pontos tükrözésén.
Felpezsdít és megmozgat, holott egyfajta monotonitás uralja a szövegeket, mégis a sorok mögé bújtatott társadalomkritika, a politikai véleménynyilvánítás, a kirekesztettség magányos életérzése, az otthontalanság mind visszaköszön a befogadóra és biztosan nem hagy közömbösséget maga után. Látszólag a körbetekintés a tájról kíván képet alkotni, a fókusz néha mégis a társadalmi korrajz felé hajlik.
A legjobb hasonlat, amivel illethetem ezeket a köteteket az a hideg zuhany. Egész lendületével úgy zúdul ránk Szálinger Balázs valósága, mint egy jeges vödör víz, mert pontosan azt tárja a szemünk elé, ami felett elsiklik minden szempár – akkor is, ha másodjára fordulunk körbe.
“Nincs más, a költészetnek
Muszáj szépnek lennie a végén,
Legyen az élet mellett elkötelezett massza
Fölött tajtékzó ostoba nyelvi burján.”
Szálinger Balázs: 361°
Könyvözön 