Szinte már hagyomány, hogy lezárásképpen minden éveben összegyűjtöm a kedvenc olvasmányaim, így ez idén sem történhetett másképpen. Sok-sok mérlegelés és önmagamnak a győzködése után megszületett 2022 22 legkedveltebb könyvélményeinek a listája is, ahol a sorrend egyáltalán nem mérvadó.
“Kamaszkorával szemben, amikor biztosan tudta, hogy évről évre, sőt hónapról hónapra változik, miközben a világ változatlan maradt körülötte, most ő érzi magát mozdulatlannak egy rohanó világban.”
Annie Ernaux: Évek
Ez a mű már csak azért is emlékezetes részét képzi az idei olvasmányaimnak, hiszen ebben az évben Annie Ernaux-nek ítélték az irodalmi Nobel-díjat. A regény ettől függetlenül egy fantasztikus alkotás, tulajdonképpen egy én nélküli elbeszélés, az írónő születésétől, vagyis az 1940-es évektől egészen napjainkig.
Számtalan címkét rá lehetne aggatni erre a műre: memoár, autobiográfia, korrajz, önéletrajz, társadalomkritikus regény… A valódi lényege mégsem sűríthető csupán egy műfaji kategóriába, mert annál sokkal több: egy élet története az ezredforduló globális jelentőséggel bíró eseményeibe ágyazva, amiben sikerült „megmenteni valamit az időből, amelyben már soha többé nem leszünk”.
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok
“És én meghúzom magam a papírhegy lábánál, mint Ádám a kert fái között, kezemben könyv, és rémült tekintettel nézek egy egészen más világba, mint amiben éppen voltam, mert ha én elmerülök az olvasásban, akkor egészen máshol, a szövegben vagyok, magam is csodálkozom rajta, és bűntudattal be kell vallanom, hogy valóban egy álomban voltam, egy szebb világban, magában az igazság szívében.”
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok
Két kisregény van elrejtve ebben az egészen kicsi zsebkönyvben, mégpedig a Túlságosan zajos magány és a Gyöngéd barbárok, melyek közül az előbbi gyakorolt rám óriási hatást.
A mű tulajdonképpen a kétkezi munkára kényszerült értelmiségiek hányatott sorsát és létkríziseit taglalja egy könyvdaráló történetén keresztül, akinek az élete tulajdonképpen a szerzőnek a lírai finomságú vallomása az irodalom iránt tanúsított gyöngéd érzelmeiről, szeretetéről. Esztétikai és filozófiai jelentőségű mű, amely megannyi sorok mögé rejtett kérdést feszeget.
Hrabal fogalmazott úgy, hogy az összes műve közül tulajdonképpen ez az ő love story-ja, amely allegóriaként a műben is visszatér – “Harmincöt éve dolgozom a papírbegyűjtőben, és ez az én love storym.”
Burger Barna (szerk.): Fej vagy írás
“A dolog végül is pofonegyszerű. Minden kép,
Burger Barna(szerk.): Fej vagy írás
mely egyetlen embert elvezet egy másik emberig,
szentség és misztérium.”
Egy borús őszi séta és egy könyvszekér képezi a nagy találkozás körülményeit, amikor az antikvár kincsek között rábukkantam erre a kiadásra. Ahogyan az alcím is mondja: 92 magyar író portréja. Nem életrajzi jelentőségekkel bíró mű ez, csupán egy alkotói gyöngédséggel megszerkesztett meseszép képeskönyv, amely 92 nagy magyar szerzőt gyűjt egybe és egy-egy rövid ars poeticai horderejű művet csatol a képek mellé.
Erling Kagge: Csend a zaj korában
“Úton lenni majdnem mindig kellemesebb, mint megérkezni.”
Erling Kagge: Csend a zaj korában
A Csend a zaj korában c. könyv 33 leckéből, eszmefuttatásból áll össze egy koherens művé. Ezekben az apró szösszenetekben próbál az író válaszokat építeni a saját kérdéseire: Vajon miért kopott ki a csend az emberi életekből? Miért vesztettük el a fogékonyságunkat és az igényünket a némaság iránt? A fiatalság vagy a kor betegsége az állandó külső és belső zaj, ami körülvesz mindannyiunkat? Lehetünk-e csendben, ha körülöttünk mindenki rohan és zajong?
Talán sokunkat foglalkoztatták már ezek a kérdések, vagy maga a csend őstoposza, melyről már annyian írtak, festettek és énekeltek, és mindegyik művészeti ágazatban visszaköszön ránk. Mindenkinek ott motoszkál a fejében az a csend, amire elképesztően nagy szükségünk van, ám rettegünk az ismerkedéstől.
“Ma csendben imádkozunk, hogy csoda történjen, és soha többé ne akarjon senki senkitől semmit.”
Erdős Virág: könnyei
Az idén megjelenet Erdős Virág kötetnek nagyon vegyes lett a fogadtatása: voltak akik menthetetlenül beleszerettek és voltak akik két vers után félretették. Engem ez a kötet hozott végérvényesen közel a kortárs magyar lírához, mert olvasás közben döbbentem rá újra, hogy a költészet tényleg bármiről szólhat és a vers az nem egy privilégium, ami csak a szakmában kompetensek és az értelmiségiek kiváltsága, hanem aki ír, az mindenkinek ír. Erdős Virág könnyei például az egyszerű biciklis futárokhoz és a karantén alatt el-eltöprengő emberekhez szól – ráadásul mindkét tematika a költőnő személyes tapasztalatvilágából eredeztethető.
“Pont ez a jó a költészetben és úgy általában a művészetekben. Mindent lehet és soha semmi sem tökéletes.”
Erna Sassen: Nem vagyok elég
Erna Sassen Nem vagyok elég c. műve egy 16 éves lány életébe és lelki világába enged betekintést, annak belső monológján keresztül. Brutális mélységeket érint ez a könyv: depresszió, gyász, perfekcionizmus, érzelmi dominancia, erőszak és még sorolhatnám… Egy biztos: rengeteg kérdést vet fel ez a mű az olvasóban és egy ilyen őszinte és megterhelő vallomás után nem meglepő, ha mi is kicsit azt érezzük, hogy meg vagyunk viselve…
A kiadó – zseniális módon – erre is talált megoldást, ugyanis Pál Mónika pszichológus mellékelt utószót a regény végére részletes magyarázatot adva a főszereplőnk mentális problémáira és betegségére. Nem túlzás azt mondani, hogy minden könyv végére szükségeltetne egy ilyen melléklet – irodalomterápiás hatása van és segíti a történet lélekben való lebomlását.
Finy Petra: Folyékony tekintet
“csak az érintése vidám és erős
Finy Petra: Folyékony tekintet
mintha az egyik ujja egy varázspálca lenne
a nők átváltoznak és felfeszülnek a szerelemre”
Visszaevezve a költészet vizeire, idén Finy Petra okozott még maradandó lírai élményt a számomra Folyékony tekintet c. kötetével. Rideg halálperspektíva, finom nőiesség és Sylvia Plath-hez hasonló atmoszféra tölti meg élettel és érzéssel a könyv oldalait, illetve Szulyovszky Sarolta páratlan illusztrációi, amelyek tökéletesen passzolnak a kötet hangulatvilágához és a lírai szemléletéhez.
Frida Kahlo: Napló
“Ugyanazért születtünk mindketten. Felfedezni és szeretni amit felfedeztünk.”
Frida Kahlo: Napló
Hogyha valaki azt mondta volna, hogy képzeljem el Frida Kahlo naplóját, akkor valószínűleg nagyon hasonló füzetecske jutott volna az eszembe, mint amilyen idén a POKET Zsebkönyvek kiadásában jelent meg.
Egyáltalán nem hasonlít a hagyományos értelemben vett naplókhoz, hanem inkább a legművészibb emlékfüzetecske, amelyet valaha láttam. Rajzokkal, különböző művészeti kellékekkel készült apró festmények, vázlatok, ecsetvonások és rövidke gondolatfoszlányok, verstöredékek alkotják ezt a naplót, ami tulajdonképpen a kreativitás és az improvizáció magasiskolája.
Grecsó Krisztián: Valami népi
“Végre úgy élek, úgy vagyok benne egy pillanatban, hogy onnan sehová sem vágyom!”
Grecsó Krisztián: Valami népi
Grecsó ezúttal nem csupán a múltba nyúl vissza, hanem írásaiban kicsit megidézi Móricz Zsigmondot, Ottlik Gézát vagy éppen Borbély Szilárdot. Persze ezt nem stílus szempontjából teszi, hanem a műveiben megteremtett atmoszféra és hangulatvilág az, ami eszünkbe juttatja az előző század irodalmi, prózai nagyjait.
A kötet ciklusokra tagolódik, melyeken belül rövidebb novellák várnak az olvasóra, hogy lassú sodrással partot mossanak. Minden egyes novellában valami elképesztően fájó és személyes hangot üt meg a szerző. Nem azért, mert annyira borzadalmas dolgokat írna le, nem is a kicsinyesség miatt. Egyszerűen azért ütnek fájdalmasan nagyot ezek az olvasmányok, mert az írói fikció úgy tud keveredni a valósággal, hogy annak teljes mértékben létjogosultsága van ma is, bárkinek az életéről legyen is szó.
Guus Kuijer: Minden dolgok könyve
“Mi a boldogság?… oly szomjas szívem, hogy fölinna egy záport, s talán egy harmatcsepp sem hull reá soha!“
Guus Kuijer: Minden dolgok könyve
Életem legabszurdabb ifjúsági könyve, amely a nem várt ridegséggel, elvontsággal és líraisággal öntött el. Igazi hidegrázós történet, ami a szeretetlenségről és a boldogság teljes hiányáról szól és már az előszó szíven üti az embert… Egy kisfiú a mesélője ennek a keserédes történetnek, akinek a családjában szakadékok férkőztek az emberek közé és minden alkalommal megfagy a levegő az ebédlőasztalnál.
Varázslat és furcsa istenkép is férkőzött a lapok közé, amelyek tovább fokozzák a történeten eluralkodó egységesen nyomasztó légkört. Mindenesetre tényleg ifjúsági regényről van szó, ám ebből a szempontból kortalan, sőt inkább néhány évente újraolvasós mű.
Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
“Milyen hülye is vagyok -mondták a többi bolygók- milyen baromi hülyén tudok viselkedni meg bármit csinálni. És röhögtek rajtam. Én meg álltam ott a megállóban. Elvesztettem a Napot, amihez képest rajzolva volt a világ, s most nem tudtam, merre menjek, hogy ne törjek össze, ne morzsolódjak szét valahol messze a galaxis mélyén.”
Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
“…előttem volt a nagyvilág. És nem volt előttem semmi.” – azt hiszem, hogy még soha nem kezdtem ajánlót egy regény utolsó mondatával, de most úgy érzem, hogy ez a záróakkord esszenciálisan foglalja össze a mű lényegi mondanivalóját és mindazt, amit én – és azt hiszem, nem csak én – magammal vittem általa.
A bogyósgyümölcskertész fiában egy önazonosságot kereső út tárul elénk, melyen keresztül egy fiatal életét követhetjük nyomon körülbelül óvodás korától egészen a fiatal felnőtt korig. Egy Ipoly-menti kis falucskába visz vissza minket Háy regénye, ahol a főhős vidékről indulva jut el Pestre, majd onnan külföldre, erősen küzdve az önmegvalósítás adta nehézségekkel.
Herczeg Szonja: Kis üdítő, kis krumpli
„Hazamegyek, és olvasok. Anyáék mostanában elég sokat veszekednek.”
Herczeg Szonja: Kis üdítő, kis krumpli
Egy novelláskötet, amelyen nem lepődsz meg, de ledöbbensz. Azt olvasod, ami mellett elsuhansz a villamoson, amit végignézel egy fáradt nap után a McDonald’s egy koszos asztalánál ülve, vagy amit az ismerősöd ismerőse mesél.
Herczeg Szonja kötete a hétköznapi sorstragédiáknak ad hangot: a beteljesületlen álmoknak, a másokért való élésnek, a vég nélküli munka fáradalmainak, a szörnyűségbe torkolló nihilnek, a fiatalság, bolondság elvének, a haldokló párbeszédeknek és a fővárosi fájdalmaknak.
Herendi Kata – Szabó Eszter Judit: 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról
“Minél többet értünk meg saját magunkkal kapcsolatban, annál teljesebben és tudatosabban lehetünk jelen, amikor másokkal kapcsolódunk.”
Herendi Kata – Szabó Eszter Judit: 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról
Herendi Kata és Szabó Eszter Judit írópárosa immár második alkalommal állt össze, hogy az olvasókat újra az önismeret és a pszichológia világába kalauzolják el.
Az elsőhöz hasonló alapokon nyugszik a folytatás, ugyanis ismét 20 fejezet segítségével mélyülhetünk el az önismeretben – és ezúttal a kapcsolatainkban is. Magyarázni sem kell, hogy a kettő mennyire összefügg: a környezetünk folyamatosan hatással van ránk, mi pedig a viselkedésünkkel és a saját magunkhoz való viszonyunkkal gyakorlunk hatást a minket körülvevő személyekre. Ez a kölcsönhatás korán sem biztos, hogy mindig arányos, hiszen külső ingerek befolyása mellett különböző szituációkban más személyhez, másképpen viszonyulunk. A könyv abban próbál segítségünkre lenni, hogy egészséges kapcsolatokat alakítsunk ki a párunkkal, a gyerekeinkkel, a szüleinkkel, a szeretteinkkel, a barátainkkal és az ismerőseinkkel, munkatársainkkal.
Horváth Panna (szerk.): Magyar dalszövegek
“Belekap a szél a lusta lomb alá
A hajadat az égboltra hordaná
Beveti az űti földbe, majd kinőve így lesz szép a világ.”
Horváth Panna (szerk.): Magyar dalszövegek
Hellyel-közzel ez egy általam válogatott kötet is lehetett volna, nagyjából ugyanezek a dalszövegek kerültek volna a kötetbe, egy-két Kaláka, Rájátszás és Galaxisok kiegészítéssel. Őszintén, csodálatos, hogy végre kiadásra került egy ilyen kötet, amely egy válogatásban gyűjti össze azokat a magyar lírai alkotásokat, amelyek szinte soha nem kerülnek nyomtatásba, pedig sokszor versenybe szállhatnának egy-két verssel.
Igazából mindenkinek tudnám ajánlani ezt a kötetet: azoknak akik kedvelik vagy éppen nem kedvelik a kortárs magyar költészetet, azoknak akik hallgatnak vagy éppen nem hallgatnak magyar nyelvű dalokat… és persze azoknak is, akik kíváncsiak, hogy mekkora erő lapul egy-egy dalszöveg mögött, és hogy azok hogyan működnek az énekes csilingelő hangja és a zenei taktusok nélkül.
Jean Cocteau: Rettenetes szülők
“És ráadásul, ezek a mai fiatalok összetévesztik a költészetet a semmittevés gyönyörével, tulajdonképpen csak lógni szeret ez a nemzedék, pedig megvan a magához való esze…”
Jean Cocteau: Rettenetes szülők
Mindig mélységesen bántanak az elfeledett irodalmi kincsek, melyeket már lassan végleg belep a por. Sajnos azt érzem, hogy itthon pontosan ez történt Jean Cocteau-val, akinek a neve még gyakran irodalmi berkekben is ismeretlenül hat, pedig a modern francia költészet szeszélyes, szellemes és változékony vezéregyénisége volt, emellett kitűnő dráma- és regényíró, festő, filmrendező, sőt, ha a szükség megkívánta színészként is nagyokat alakított, akár a saját filmjeiben is.
A Rettenetes szülők c. történet egy szokásosnak csöppet sem mondható családról szól, ahol a férjen és a feleségen túl egy háztartásban tűnik fel még huszonkét éves gyermekük, illetve Yvonne (a feleség, az anya) nővére Léonie, aki nagymama módjára tartja el és gondozza a családot.
“Történik Párizsban, napjainkban.” – ezzel a szerzői utasítással indul útnak a történet, melynek aktualitása közel nyolcvan év távlatából mit sem kopott, mitöbb, ha lehet ilyet mondani, akkor drasztikusan rivaldafénybe került. A dráma lényegében rántja le a leplet a mamahotel-generációjáról, a túlféltő és aggodalmas szülők hadáról, illetve a gyámoltalan, naiv ifjúságról, akik a szülői ház melegében abszolút elhatárolódtak a valóságtól és a világ szisztematikus működésének a megismerésétől.
Kozma Lilla Rita: Utcamesék
“Az irodalom terápia.”
Kozma Lilla Rita: Utcamesék
Egy szociológus meghökkentő novelláskötete ez a könyv, amely megható érzékenységgel foglalja össze és rántja le a leplet a magyar hajléktalanokról és a mögöttük meghúzódó keserves élettörténetekről. A cím óriási kontraszt a tartalmi lényeghez képest, legkevésbé sem mesék várnak ránk, hogyha kinyitjuk ezt a könyvet. Olyan emberek valósága zúdul ránk pillanatok alatt, akik mellett nap mint nap elrohanunk úgy, hogy észre sem vesszük őket, legfeljebb egy szánakozó pillantást vetünk rájuk, vagy egy aprópénzt dobunk a papírpohárba… A megértés a könyv kulcsszava. Megérteni azt, amit azelőtt elképzelni sem tudtunk volna.
Linda Boström Knausgård: A Helios-katasztrófa
“Az emberek túl nagy helyet foglalnak el bennünk, gondoltam. Belénk vetik magukat, és nem tágítanak, hiába maradnánk szívesebben magunk.”
Linda Boström Knausgård: A Helios-katasztrófa
Meghökkentő és nem egy könnyedén befogadható olvasmány Linda Boström Knausgård második magyarul megjelent regénye, amely egy mitológiai allegóriából indul ki, ahogyan a cím azt sejteni engedi. Pallasz Athéné teremtetésére asszociálhatunk a regény nyitányából, ám hamar nyakon önt a valóság, mert ez a mű legkevésbé sem a görög istenekről szól, hanem a végtelenül tökéletlen és esendő emberekről, emberi hibáról és önzésről, melynek egy kislány az elbeszélője vagy inkább elszenvedője?
Légrádi Gergely: Alkalomadtán
“Mennyivel elviselhetőbb lenne a csend, ha felejtés társulna hozzá. A felejtés lenne a fájdalomcsillapítóm.”
Légrádi Gergely: Alkalomadtán
Egyszerre rendkívül olvasmányos és érzelmileg nehezen befogadható Légrádi Gergely legújabb kötete, amely egy három generáción átívelő családi traumát foglal magába. Részleteiben tárul elénk az egész négy különálló elbeszélői hangon keresztül, akik közé az idő és a hallgatás súlya emelt szakadékot.
Egyszerre fordulatos, megrázó, önazonos és megfogalmazásában pedig költői ez a történet, amely rögtön a déjà vu életérzéssel kecsegteti az olvasót, hiszen mindenki élt át vagy tapasztalt már hasonlót az élete során.
Örkény István: “Rózsakiállítás”
„-Gondolsz te néha a jövőre, Mariskám?
Örkény István: “Rózsakiállítás”
-Másra se gondolok egész nap.”
A „Rózsakiállítás” cím tulajdonképpen egy dokumentumfilm címe, mely köré a cselekmény is épül. Eme film egy meglehetősen sajátos stílusú operatőr munkája, aki csak sok hercehurca és egyezkedés árán kapja meg a forgatás lehetőségét. A végső kompromisszum pedig a cím megváltoztatása, mivel az eredeti terv a Meghalunk c. verzió lett volna.
Hamar fény derül rá, hogy dokumentumfilmet forgatni a halálról nem is olyan egyszerű, pláne nem rövid idő, hiszen arra várni, hogy egy adott személy meghaljon igen-igen hosszadalmas is lehet. A film kedvéért való kórházba szállítás sem túl egyszerű vállalkozás, sőt elég groteszk húzás, ha szabad ilyet mondani – de, hát hogy ne szabadna Örkény kapcsán?!
Samuel Beckett: Godot-ra várva
“A könnyek mennyisége a földön változatlan. Mihelyt valaki abbahagyja a sírást, másvalaki máshol sírva fakad.”
Samuel Beckett: Godot-ra várva
Nem csupán az abszurd dráma, hanem összességében véve a drámaírás csúcsa ez a mű! Azt hittem, hogy Sütő Andrásnál és az Advent a Hargitánnál senki nem tudja jobban megörökíteni a várakozás momentumát a színpadon, de Beckett egy teljesen új perspektívát nyújtott… mert ez egy olyan várakozás, ahol minden relatív, de az szinte biztosan kijelenthető, hogy nem történik semmi, csupán apróságok és jelentéktelenségek. De hát javarészt nem ebből áll maga az élet is?
Egy biztos: ez a csoda-gyűjtemény nem csak ajánlott, szinte kötelező a mű mellé.
Szerb Antal: Budapesti kalauz – Marslakók számára
“A Lánchíd éktelenül hosszú. Próbálja meg egyszer, Uram, és nem bánja meg. Sétáljon át egy hölggyel Budára és azután jöjjön vissza, lehetőleg ugyanazzal a hölggyel. Meglátja, szerelmet fog vallani, mert a híd olyan hosszú. Budapest az igaz és mélységes szerelmek városa.”
Szerb Antal: Budapesti kalauz – Marslakók számára
Szerb Antal nem csupán páratlan humorral rendelkezett, hanem némi furfanggal is, mivel rendkívül kecsegtető címet adott rövidke útikönyvének. Bevallom, elsősorban engem is a címe fogott meg – kinek ne keltené fel a kíváncsiságát egy olyan mű, melyet maga a szerző a marslakóknak címzett?!
Ha létezett irodalmi marketingfogás majd száz évvel ezelőtt, akkor ez biztosan az volt… Bár a narrátor valóban egy földönkívülinek készül bemutatni szeretett fővárosunkat, a valódi címzettek igazság szerint a budapestiek, továbbá azok, akik alaposan ismerik ezt a várost. A szerző Budapest bemutatását kimeríthetetlen humorral és szarkazmussal teszi, karikatúrát festve a különböző nevezetességekről és a turistákról, lakosokról egyaránt.
“Eddig csak filmen láttam hullát, de nem az ijeszt meg, hogy talán most igaziból is fogok, hanem hogy ezt az egészet a vérrel meg a féklámpa fényével nagyon szépnek látom.”
Totth Benedek: Holtverseny
Totth Benedek nagysikerű regénye, melyet előszeretettel sorolnak egyszerre a kamaszregények, a krimik, a lélektani regények és a thrillerek kategóriájába is, bombaként robbant be a magyar irodalmi köztudatba, ám mégis a legmeghatározóbb ismertetőjegye egyértelműen a társadalmi korkép, melyet a XXI. század züllött fiatalsága köré épít fel, mellőzve bárminemű köntörfalazást vagy gátlásosságot.
Az egyszerre impozáns és hátborzongató borító már-már sejteti azt a atmoszférát és a hangulatvilágot, melyet az író megteremt ebben a képzelt, mégis valós világban. A veszély glóriaként lebeg a szereplők feje felett, miközben a legnagyobb szabadságot adó úszómedence a vészterhes időkben alakul át egy valóságos börtönné, ahol az úszás már nem a felszabadult pillanatokról és a tomboló adrenalinról szól, hanem a túlélési ösztönöket idézik elő a rutinos mozdulatok. A holtverseny egy adott ponton túl már kevés, ha a túlélés a cél, muszáj elsőnek lenni.
Olvasmányokban gazdag boldog új esztendőt!
Könyvözön 
minden valószinűség és relativisztikus,sokan magukat ággyazzák be a helyzetekbe,de valahol ott
lebeg az emberi érzelem és ennek értéke,az hogy elkabd azt a fonalat,mely értékkerékként forog
és azzá változtatt,hogy higgy az egyéniségben és ennek magasabb fokú túllehelésében,Sróth Ödön
KedvelésKedvelés