“Vágyom. Volt ebben az érzésben valami tisztaság, amelyet más benyomások nélkülöztek, valami egyszerűség, noha egyszersmind ez maradt a világon a legnagyobb bonyodalom.”
Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy
Sophie Mackintosh legújabb regénye egy felkavaró, mondhatni vérlázító disztópia az anyaságról. Az írónő egy elég kemény témát kezdett el feszegetni, tág értelemben a nők jogainak korlátozásáról és a szabad akaratról beszél a műben.
A futurisztikus világban, ahová a könyv kalauzol el bennünket, a lányokat két csoportba kategorizálják nővé érésük után. Ez egy úgynevezett sorslottó segítségével történik, mely az egyén érzelmeire, kapcsolataira, viselkedésmódjára és biológiai adottságaira alapozva fehér, illetve kék sorsjegyeket oszt ki. A fehér sorsjegy gyermekre jogosít, míg a kék szabad, független életre.
A főhősnő, Calla számára, az utóbbit dobta a gép. Dönthet a karrier mellett, művésszé válhat, vagy akár ráléphet a hedonizmus útjára, de ő mégis másképp határoz: lázadni akar a rendszer ellen és gyermeket vállal. Ezen a ponton derül ki, hogy a nők milyen komoly megfigyelés alatt állnak és és én úgy éreztem, hogy a cselekmény kezdi átvenni egy pszichothriller vagy egy krimi jellemvonásait.
Összességében tekintve a történetet, úgy éreztem, hogy bár a vége lezárult, mégsem kerek és egy általános zavar jellemzi a művet. Sophie Mackintosh sajátos, elvont stílusa ezt tovább fokozta.
Úgy gondolom, egy jó disztópikus regényre az olvasó nem úgy tekint mint egy fikcióra, hanem mint egy baljós előjelre. Az ilyen olvasmányok legfőbb célja, hogy megmozgasson bennünket, katarzist okozzon és képesek legyünk akár bizonyos szintű változásokra. Bár felkavart a könyv, mégsem éreztem egy óriási, mindent átható átütést akkor, amikor a végére értem…
“Ha nincs hitünk, semmink sincs.”
Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy
Könyvözön 