“Az aggodalom nem ugyanaz, mint a tetteid értékének el nem ismerése.”
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba
A 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg Meg Waite Clayton Az utolsó vonat Londonba című regénye, mely egészen 1936-ig repíti vissza az időben az olvasókat. Az írónő a II. Világháború atmoszféráját teremti meg, regénye megtörtént eseményeken alapszik, a bécsi Kindertransport-terv köré épül a cselekmény, melynek keretén belül több mint tízezer gyermeket próbáltak Ausztriából Nagy-Britanniába menekíteni.
Nagyon vegyes érzelmek kavarogtak bennem olvasás közben. Végig izgatott voltam, mivel a gyermeki naivitás, ártatlanság és jóság vegyült a náci kegyetlenséggel. Egy maroknyi jó ember fogott össze a nemes ügy érdekében, de mégis annyi bökkenő jön velük szembe, annyi a “csak egy hajszálon múlt” pillanat, hogy az olvasóra is komoly feladat száll: végig aktívan jelen kell legyen a történetben és a szereplők bőrébe kell bújnia.
Másrészt az együttérzés és a sajnálat tombolt bennem olvasás közben… Gyermekek vannak kiszolgáltatva a diktatórikus rendszernek, olyan ártatlan emberi lényeket fosztanak meg alapvető emberi jogaiktól és egy jó élet reményétől, hogy bele-beleborzong az ember az írónő soraiba, aki amellett, hogy megható témát dolgozott fel, gyönyörűen ír, bár ez a fordítót, Novák Gábort is dicséri.
A sok borzalom ellenére, a fő motívum, ami végigkíséri az egész cselekményt, az a gondoskodás, a szeretet és a közös cél. Ez olyan erőteljesen érződik a szereplők apró megnyilvánulásaiban, hogy szinte feledtet minden kegyetlenséget, mely a náci diktatúra elkerülhetetlen hozadéka volt.
“Néha szándékosan mondok valami butaságot, hogy lássam, ki figyel oda. Általában senki.”
Meg Waite Clayton: Az utolsó vonat Londonba
Könyvözön 