Feminizmus és irodalom – nem csak nőknek

Fotók: Fejér Bernadett

Helyszín: Pingrumba Budapest

Ruhák: Spark Le Monde

Érdekes nőkkel, nem csak nőknek érdekes témákról – szól a Vénusz Projekt podcast szlogenje, mely abszolút meghatározza Rutai Lili és Solti Hanna munkásságát. A podcast megálmodóival beszélgettem feminizmusról és irodalomról, illetve a kettő közötti határról, mely az idő múlásával egyre inkább elmosódni látszik.

Sikerült személyetekben olyan embereket kiválasztanom, akik igazán kompetensek az interjúzás terén. Kérlek meséljetek egy kicsit arról, hogyan zajlik nálatok a felkészülés folyamata és maga az interjú menete!

Hanna: Időközben kialakult egyfajta rutinunk, ami a bevett újságírói módszereken alapszik: szembejön egy téma, megvizsgáljuk, hogy miért lehetne aktuális, érdekes, végül keresünk hozzá egy jó alanyt. Témától függően megvizsgálunk statisztikákat és kutatásokat, előre megfogalmazunk kérdéseket. Néha meg teljesen máshogy csináljuk az egészet.

Lili: Viszont sokszor előfordul, hogy hamarabb van meg maga a téma, mint az, hogy kivel szeretnénk beszélgetni róla, például ez volt a helyzet a Mérő Verával készült epizódnál. Gyakran adódnak olyan szituációk is, hogy napközben spontán jut eszünkbe egy-egy izgi téma, vagy kérdés ami minket foglalkoztat.

Az, hogy ketten készítitek az  interjúkat nehezíti vagy megkönnyíti a munkátokat? Biztosan van olyan is , hogy egy témát illetően nem egyezik a véleményetek.

Lili: A közös munka élőben sokkal könnyebb, de ugyebár most az online térre korlátozódott a munkánk és egy képkockán keresztül nehéz kiolvasni Hanna tekintetéből, hogy épp mit szeretne nekem üzenni. Élőben ez már nagyon organikusan működik, de egyre rutinosabban mozgunk az online felvételek során is.

Az adminisztratív dolgok szempontjából pedig óriási előny, hogy ketten vagyunk, hiszen megoszlik a feladat: nem egyedül kell vágni, posztolni a közösségi oldalakra és még az interjúalanyokkal is egyeztetni. Amellett, hogy meg tudjuk osztani a munkát, óriási pozitívumot jelent még az is, hogy két perspektívából tudunk megközelíteni egy adott témát.

Hanna: Ebből a szempontból tényleg egy égben köttetett kapcsolat a miénk, mert nagyon organikusan oszlanak el a feladatok, magától kialakultak a szerepkörök. Vitatkozás pedig maximum egyszer volt és az is körülbelül három percig tarthatott. Olyan van, hogy nem egy állásponton vagyunk, de akkor mindig próbáljuk értelmesen megbeszélni, és mindig sikerül is.

Mind a ketten kommunikáció és médiatudomány szakot végeztetek és ügyesen el is helyezkedtetek a szakmátokban, de azt áruljátok el, hogy miért pont a podcast mellett döntöttetek?

Hanna: Lilivel valóban a média szakról ismerjük egymást, de akkor fűződött szorosabbra a kapcsolatunk, amikor mindketten kint nyaraltunk Lisszabonban. Majd Lili megkeresett, hogy szeretne indítani egy podcastet és rám gondolt.

Én egyébként csak elméletben tudtam, hogy mi az a podcast, mert azelőtt nem is nagyon hallgattam ilyesmit. Azt hiszem, az induláskor jót tett a podcastnek ez a “külső szem”, mert nem azt néztük, mit hogyan szokás vagy hogyan “kell” csinálni, hanem mertük a saját utunkat járni, konvenciók nélkül.

Lili: Én pedig pont a másik véglet voltam, szinte már a függőség határán állva hallgattam egyik podcastet a másik után, amikben többnyire nők beszélgettek egymással. Feltűnt, hogy magyar nyelven nem igazán vannak ilyen beszélgetések, olyan témákról, ami nem szépség, fogyókúra és gyereknevelés. A közgazdász szüleim vére pedig nem vált vízzé, úgyhogy megtalálva a piaci rést elhatároztam, hogy szeretnék egy podcastet indítani. Hannáról pedig tudtam, hogy nagyon nyitott és érdeklődő, úgyhogy felkerestem és belevágtunk ebbe az egészbe.

Fotók: Fejér Bernadett
Helyszín: Pingrumba Budapest
Ruhák: Spark Le Monde

Ezek szerint van egy személyes kapcsolódás, egy történet, ami köt titeket ehhez a témához és alapjáraton a feminizmushoz?

Hanna:

Észleltem, észlelem, hogy az élet számos területén alulreprezentáltak a női szereplők, nem halljuk eleget a hangjukat.

Míg szépségápolás, divat témakörben rengeteg tartalom készül, nagyon sok más terület hiánycikk. Így abban rögtön egyetértettünk Lilivel, hogy fontos lenne egy ilyen jellegű platformot teremteni.

Lili: Ahogy abban is, hogy ez az egész ne a nőiesség-szépség elvére épüljön, mert ennél mindkettőnk érdeklődési köre sokkal tágabb.

Előbb megvolt az, hogy mit nem akarunk csinálni, mint az hogy pontosan mit is szeretnénk.

Hanna: Egyszer részt vettem egy ismert női magazin díjátadóján, ahonnan nagyon rossz érzéssel jöttem el. Zavart, hogy az ott szereplő nőket csak az „év divattervezője” vagy az „év lakberendezője” kategóriákban díjazták, és egyáltalán nem voltak olyan kategóriák, mint például tudomány, aktivizmus vagy szociális tevékenység. Ezeken a pályákon is kiemelkedő női eredmények vannak, amiket érdemes lenne többet hangsúlyozni. Nagyon szeretném, ha ezeket a területeket is ugyanannyira alapvetően társítaná a nőkhöz a társadalom.

Egyre többször kerül nálatok fókuszba irodalom, pontosabban a kortárs, magyar szerzők. Ehhez a témához hogyan kötődtök? Volt egy pont, amikor beleszerettetek az olvasásba?

Lili: Rögtön a második epizódunk egy költővel készült, úgyhogy az irodalmi témák már a kezdetekben is jelen voltak nálunk. Eleve szerettünk volna egy kicsit a kultúrával is foglalkozni, azon belül az irodalom pedig adta magát, már csak azért is, mert a bölcsészkaron valamilyen szinten elvárás az, hogy az ember szeressen olvasni. Illetve ez mindkettőnknek a hobbija is. Én egészen pici korom óta nagyon szeretek olvasni, már negyedikesen az Egri csillagokat faltam és azóta is központi szerepet tölt be az életemben az olvasás.

Hanna: Nálam is hasonló a helyzet. Amikor még nem tudtam olvasni, mindig meséltek nekem a szüleim, az életemnek mindig természetes része volt az irodalom. A legnagyobb bizonyítéka annak, hogy Lilivel mennyire szeretünk olvasni, az az, hogy még a bölcsészkar sem vette el a kedvünk az olvasástól.

Mit gondoltok arról, hogy az irodalomban alapvetően nagy hangsúlyt kapnak a nemi szerepek? Ha valaki gyermekként csak az iskolában találkozik az irodalommal, akkor női szerzőkkel szinte nem is kerül kapcsolatba: folyamatosan férfi írók követik egymást a sorban. Mi a helyzet ezzel a sztereotípiával?

Hanna: Szerintem mindannyian találkoztunk ezzel a jelenséggel, már csak a gyerekkorunk meséiből is kiindulva:

mennyit olvastunk például toronyba zárt hercegnőkről, akik teljes mértékben passzív szereplők voltak.

Ahhoz, hogy túljussunk ezen, tudatosan kell kezelnünk ezt a szituációt és akkor tudjuk magunkat fejleszteni, direkt keresnünk kell olyan írókat, sztorikat, amik színesítik a palettát. Továbbá nagy szerepünk van ebben nekünk, médiában dolgozó vagy irodalommal foglalkozó embereknek, abból a szempontból, hogy milyen értékeket reprezentálunk és közvetítünk. Ez a kiadók felelőssége is, ugyanis nem női szerzőkből vagy női főhősökből van nagyon kevés, képviseltetve nincsenek – szerintem – eleget.

Lili: Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a kötelezők mellett párhuzamosan Janikovszky Évát és pöttyös könyveket olvastam, amikkel egyértelműen jobban tudtam azonosulni. Ezért hiányérzetem volt, hogy az iskolában miért nem ilyenekről tanulunk. Viszont most már kicsit átestem a ló túloldalára és amikor könyveket rendelek, akkor emlékeztetnem kell magamat, hogy időnként olyat is vegyek, amit férfi írt, mert már kezd furán kinézni, hogy a polcomon lévő könyvek 99%-a női írók művei.

És mi alapján kerülnek kiválasztásra az olvasmányaitok? Honnan inspirálódtok ezen a téren?

Lili: Én alapjáraton párhuzamosan több könyvet olvasok és figyelek arra, hogy ezek ellentétesek legyenek, tehát: kortárs-klasszikus, magyar-külföldi, női szerző-férfi szerző, fikció-igaz történet. Legtöbbször podcastekből inspirálódom, rengeteg jó könyvet találtam már így, ugyanakkor sok művet a munkám miatt olvasok el és persze Instagramon is rengeteg jó ajánló van.

Hanna: Én is több könyvet olvasok egyszerre, magyarul vagy idegennyelven, könnyebb és “nehezebb” témák között lavírozva. Nagyon szeretek csak úgy lófrálni egy könyvesboltban, megtapintani a könyveket és sokszor engedek is a csábításnak.

Az úgynevezett feminista irodalmat többnyire idegennyelven olvasom, mivel ezeknek csak a töredékét adták ki magyarul, ilyen szempontból kicsit le vagyunk maradva. Nálunk egyébként is csak most kezdenek megjelenni a magyar Bridget Jonesok és Fleabag-ek, ilyen írókból, irodalmi karakterekből itthon kevés van.

Lili: Valóban iszonyatosan kevés művet fordítanak le. A fél évszázaddal ezelőtt keletkezett Simone de Beauvoir-regények már kicsit elavultak a feminizmus szempontjából, ugyanakkor ott van Roxane Gay Hunger c. könyve, Florence Given-től a Women Don’t Owe You Pretty vagy Chimamanda Ngozi Adichie művei, amiket tényleg érdemes volna lefordítani.

Ha a Beauvoir által képviselt eszmék már kissé megkopottak, akkor kik lennének azok a magyar írók, akikre érdemes lenne odafigyelni?

Lili: Nekem az egyik kedvencem Durica Katarina, akinek most jelent meg a legújabb könyve, de ott van még Benedek Ágota regénye, ami nem explicit módon feminista, viszont elképesztően vicces. Továbbá Munk Veronika Kéjutca című művét szeretem még, ő újságíróként a prostitúcióról ír.

Hanna: Halász Rita Mély levegője a tavalyi év egyik legjobb olvasás élménye volt nekem. Valamint Seres Lili Hannára is nagyon érdemes figyelni, az első verses kötetéből, a Várunkból már nagyon művelt vagyok, és nemsokára megjelenik az első regénye is!

Melyik három jelzővel tudnátok illetni a kortárs magyar irodalmat?

Lili: Azt hiszem, hogy fiatal, komplex és képlékeny lenne az a három szó.

Hanna: Lassú, keserédes és meglepetésekkel teli.

A kortárs magyar szerzők csodálatos tulajdonsága, hogy rendkívül nyitottak egy-egy beszélgetésre és ennek azt hiszem, hogy ti vagytok leginkább a tanúi. Melyik a kedvenc Vénusz projektes irodalmi epizódotok, kivel volt a legjobb beszélgetni?

Lili: Meglepő módon én azt tapasztaltam, hogy

a szerzők, bármennyire is zseniális műveket írtak is, ugyanolyan jó beszélgetőpartnerek, mint más “földi lények”.

Az én két óriási kedvencem pedig a Benedek Ágotás epizódunk, amikor a Rumbarumbammról beszélgettünk. De a Szentesi Évával való társalgásunk is zseniális volt.

Hanna:

Én azt gondolom, hogy egy igazán jó könyv, vagy bármilyen más művészeti alkotás leválik az alkotójáról.

Nagyon jó egy adott szerzővel beszélgetni a saját művéről, és ez sokszor hozzátesz az olvasmányélményemhez, viszont az is előfordult már, hogy elvett belőle.

Kifejezett kedvencem nem volt, hiszen mindannyiuk nagyon érdekes karakter, akik érzelmi és tudásbeli mélységgel vannak megáldva.

Fotók: Fejér Bernadett
Helyszín: Pingrumba Budapest
Ruhák: Spark Le Monde

Ha bárkit meghívhatnátok a podcastbe, vagy akár eltölthetnétek vele egy vacsorát, akkor ki lenne az és mit kérdeznétek tőle?

Hanna: Attól függ, hogy mi a vacsora.

Lili: Nekem ez egyértelmű: Polcz Alaine lenne az, mert nagyon érdekelnének a háborús traumái és tapasztalatai, hogy hogyan kerekedett felül a lelki sérülésein és alapította meg a magyar hospice mozgalmat. Ő az egyik olyan személy, aki miatt nagyon sajnálom, hogy ilyen későn születtem.

Hanna: Nekem is ő jutott eszembe először, úgyhogy ebben meg is egyezhetünk. Illetve én Britney Spearst is meghívnám.

És tőle mit kérdeznél?

Hanna: Nagyon sok kérdésem lenne! Volt amúgy egy kiállítása a saját festményeiből, és most már kortárs táncosként is bontogatja a szárnyait Instagramon, szóval akkor már taníthatna néhány jó dance move-ot is.

Lili: Én együtt énekelném vele a Circust.

A beszélgetésünk vége felé közeledve az lenne a kérdésem, hogyha ti vezetnétek ezt az oldalt, akkor melyik könyvet ajánlanátok?

Hanna: Sejtettem, hogy lesz ilyen kérdés, úgyhogy készültem. Ott Annával volt egy beszélgetésünk, ahol ő nagyon jól megfogalmazta, amikor mi ugyanezt kérdeztük tőle. Azt mondta, hogy sosem tudna kiválasztani egy könyvet, hanem különböző hangulatokhoz és lelkiállapotokhoz társítja az olvasmányait – valahogy így van velem is, ezért nem is szeretek “csak úgy” ajánlgatni. Olyan könyvek viszont vannak, amiket többször előveszek, mert úgy érzem, mindig tud újat mondani. A legtöbbször olvasott könyvem szerintem az Ember tragédiája.

Lili: Ezzel én is azonosulni tudok. Most pedig egy olyan könyvet fogok mondani amit férfi írt és amit az író népszerűsége ellenére Magyarországon méltatlanul kevesen olvasnak, mégpedig Murakami Haruki Sötétedés után című művét, mely tökéletesnek bizonyulhat, ha ismerkedni akarunk az író stílusával, az általa megteremtett varázslatos világgal és különös szóhasználatával 200-nál kevesebb oldalon.

Hírdetés