Kovács Andris László: Nincs védelem

“Nem mondhatom, hogy tudom, mi az igazság. Közel nyolcszáz oldalnyi jegyzőkönyvből, határozatból, fellebbezésből, kérelemből, indítványból és levelezésből álló papírhalmaz, felvételek, és az elbeszélések után sem szabad azt mondanom, hogy tudom, mi történt valójában.”

-írja a szerző a regény prológusában

Kovács Andris László valós eseményekre alapozva írta meg első kisregényét, Nincs védelem címmel, mely a szójátéknak köszönhetően többszörösen is találó cím.

A történések kereszttüzében egy disszidáló házaspár áll, akik a rendszerváltás után döntöttek úgy, hogy inkább külföldön, Svédországban próbálnak szerencsét. Dénes és Helga szerényen élnek, próbálnak beilleszkedni az új életükbe, igyekeznek felvenni egy teljesen új, ismeretlen ország ritmusát, szokásait.

Dénes és Helga megszokott életébe egy kis diszharmónia is vegyül, mely az ellentétes személyiségükből fakad. Dénes tipikusan az a karakter, aki tele van vágyakkal – egy szebb élet, egy jobb jövő vágyaival, míg Helgát az apró örömök teszik maradéktalanul boldoggá és csendes lelke ily módon talál rá a békére.

Házasságuk diszharmóniája szorít helyet egy harmadik félnek, aki a szerelem enigmatikus leple alatt ver éket Helga és Dénes közé, mely titkokat, konfliktust és feszültséget szül – még akkor is ha ez egyértelműen nem derül ki a regényből. A döntések, a tettek és a gesztusok hordozzák magukban ezeket az érzelmeket.

Ezek a felfokozott érzelmi állapotban meghozott döntések terelik a főhősünk, Dénes életét egy rossz vágányra, melyen a vonat könnyedén kisiklik…

“Horizonttal hizlalta ábrándjait a hajóúton, számolta, hány településen robognak át, integetett a többi autósnak, rajzolta a tájat, régi slágereket keresett a rádión, és minden benzinkúton választhatott valami apróságot.”

Kovács Andris László: Nincs védelem

Egyszerre elgondolkodtató és izgalmas könyv! Elgondolkodtató, mégsem morális kioktatás, tehát a véleménynyilvánítás teljes mértékben az olvasóra van bízva. Izgalmas, mégsem adrenalinnal tölt fel, hanem inkább az a típusú kisregény, mely végére az olvasó tövig rágja a körmeit a kíváncsiságtól és az aggodalomtól.

Úgy gondolom, hogy a történetben elrejtett szálat, melyet a valóság szült, nem részletezném, hiszen mindenki, aki elolvassa ezt a könyvet leesett állal bámulja majd a lapokat és szemernyi bánattal vegyült csodálkozással konstatálja, hogy a könyvben leírtak valóságon alapulnak. Azt viszont megígérhetem, hogy a regény sajátos sodrása könnyedén magával rántja az olvasót egy olyan világba, ahol a levegő, nem csak a skandináv éghajlattól fagy majd meg.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: